Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1968-08-09
Tetszik nekem is a 2.sz. javaslat, újszerűségénél fogva és még hajlok is feléje, de az elmondottak ellene szólnak. Nekem az volna a véleményem, hogy azt a javaslatot fogadja el a VB, hogy a kmb-sek kerüljenek be a kapitányság pártszervezetébe. Ahogy mondtam, a 2.sz. javaslattal én magam is kacérkodom, s ha majd a közrendvédelmi alosztály pártszervezete meg fog erősödni, akkor lehet esetleg másféle megoldást is keresni. Sárvári elvtárs: Komoróczki elvtárs mondta, hogy ő maga is kacérkodik a 2.sz. javaslattal. Nekem szimpatikus ennek a felépítése, és azokat, amiket Komoróczki elv társ ellene hozott fel én éppen ennek a javaslatnak a megvalósítása mellett mondanám. Egy kicsit ösztönözné a szakmai vezetést is és magát a pár talapszervezetet is, hogy megismerjék egymást és politikai színvonalban, szervezettség szempontjából is emelné a kapitányság munkáját. A beszámolóból ki lehetett venni, hogy komoly érvek nem szólnak ugyan mellette és komoly problémák nem mutatkoznak, de a bizottság is efelé hajlik. Én is egyetértek a koordináló jogkört illetően azzal, hogy akrpva, akaratlan egy kicsit fölébe helyeznénk ezzel a kapitányság pártszervezetét a másik két pártszervezet fölé. Én a magam részéről a VB-nek az itt elhangzottak alapján és nem javasolom. És ahogy már említettem, a 2.sz. javaslatot tartanám szimpatikus abbnak és jobbnak. Breyer elvtárs: A magam részéről amit a Vida elvtárs és Sárvári elvtárs mond, azzal értenék egyet. Jónak találom az előterjesztést, talán azt kifogásolnám, hogy három javaslatot tettek. Én csak inkább a 2. javaslatot tettem volna és a többit nem javaslatként, hanem csak úgy, hogy még milyen lehetőségek vannak. De ez igy talán éppen a demokratizmust mutatja, ezért nem Ítélhető el. A pártkörzeteknek is az a véleményük, hogy szükséges egy önálló pártszervezet. Nekünk a kmb-vel nagyon sok problémánk van, hogy nincs kapcsolatunk, talán csak a 5 közül eggyel. Hiába mondtam el a párttitkároknak, sőt a rendőrkapitány elvtársnak is ezt, változás nem történt e téren. Semmiféle érdeklődés nem mutatkozik aykmb-s elvtársak részéről a közeledő választás iránt sem. Én javuló tendenciát látok még a kmb-nél is, s talán igy eredményesebben tudnánk munkálkodni azon,hogy jobb legyen a kapcsolata a körzetnek a kmb-sekkel is. Hliva elvtárs: Egy évvel ezelőtt a fegyelmi helyzet szerepelt a VB előtt. Akkor került szóba a közrendvédelmi állomány és a kapitányság kapcsolata. Az volt a VB felvetése, meg kell nézni, hogyan lehet közelebb hozni, hogyan lehet ezt az elszigetelődést, ezt a hézagot a két pártszervezet között megszüntetni. Ami a javaslatokat illeti, én szintén a 3. megoldást fogadnám el, nem hagyva befolyásolni magam. Jenővári elvtárssal mi már tárgyaltunk erről, hogy a jelenlegi felépítés a problémákat nem oldja meg. Hogy a második javaslat mennyiben javítaná