Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1968-07-26
- 6 -szó nélkül. Véleményem szerint ebben az intézetben a világnézeti befolyás nagyon fontos és nagy kérdés. Nagy eredményt értek el, de változatlanul fontos továbbvinni és további tennivalók vannak ezen a téren.- A másik ilyen kérdés, hogy nagyobb súlyt kellene helyezni a párthatározatok végrehajtásának elemzésére. Ahogy fogalmazták, néhány területen nem tudnak ezek a határozatok érvényre_jutni., Utalt arra Morvái elvtárs, hogy ezeket a kérdéseket az igazgatóval megbeszélik és próbálnak intézkedést tenni. Nyilván itt a párt befolyásának növelését kell előbbre vinni.- A kollektív vezetés kérdése. Ez azt jelenti, hogy a vállalati demokratizmus hogyan alakul. Ahogy beszámoltak az elvtársak, jelentős fejlődést értek el itt is. De amennyire figyelemmel tudtam kisérni, problémát látok ott, hogy a kollektív vezetés lehetne jobb. Azt általában meg kellene nézni, hogy mivel, hol lehetne jobb és miben lehetne segiteni, ill. javitani. Nekünk a testületi vezetést nagyon tiszteletben kell tartani., sokkal inkább erre a vonalra kell vezetni az elvtársakat, mert enélkül a továbbfejlődés fékjévé válhat. A Geofizikai Intézetben ez feltétlenül fontos. Az egyik válasszal vitába szállók, a rendelet értelmezésével kapcsolatban. Ez pedig az a bizonyos póthitel elvonása a vállalattól. Semmi nem indokolja ennek az elvonását, ezt csak abban az esetben tehetik, ha felelőtlenül, vagy nem az eredeti célkitűzésnek megfelelően használják fel. Mindenképpen ajánlom, hogy megfelelő gazdasági szakemberek ezt vizsgálják felül, mert vélemény szerint a rendeletekben nem erről van szó. Efölött tehát vitatkozom, s felkérhetjük mi arra az illetékeseket, hogy vizsgálják ezt felül. Megérdemlik az elvtársak a támogatást, ha az a cél érdekében van, anyagi formában is, nem szabad kicsinyesen kezelni a Geofizikát. Még egy megjegyzésem lenne: a jutalmazási keret csökkentése tekintetében. Nagyon meggondolandónak tartom, hogy hogyan bánunk ezzel. Nem arról van szó, hogy valamiféle elvtelen dolgot kövessünk el, de ha ez az intézet tudja teljesíteni amit a múlt évben, vagy annál többet, akkor semmiképpen sem szabad ezeknek az embereknek kevesebbet nyújtani, mint az elmúlt évben. Sokhelyen ezzel az alapelvvel baj van, s erre fel kell figyelni. Vigyáznunk kell a párt szavára, s amit a párt kimond, azt igyekezzünk is megvalósítani. Márpedig az uj mechanizmus által előírtakban központi helyet foglal el ez a kérdés. Tömpe elv társ: Egész röviden a jelentésről és a Geofizikai Intézet munkájáról. Megítélésem szerint a Geofizika jelentése jó és a pártszervezet munkájának egészét felöleli. Őszintén, kritikusan, de alapvetően tárgyilagosan tájékoztatja a VB-t, s felvetik benne azokat a problémákat is, amik bizonyos fokig az előrehaladás útjában állnak. Azt tudom én is mondani, hogy a Geofizika pártszervezete nagyon sokat és nagyon szépen fejlődött. A Geofizika munkája egészében véve pozitiven értékelhető. Jó dolognak tartom, hogy bizonyos tudatosság érvényesül a pártvezetés részéről.Egyetértek Müllei elvtárssal és Morvái elvtárssal abban, hogy két fő terület van, amire a fő figyelmet fordítani kell. Az egyik a tudományos kutatók területe, a másik a műszaki terület. Ez azt is jelenti, hogy a pártépités vonatkozásában erre a két szférára kell a figyelmet fordítani.