Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1967-10-06

A pártcsoportokkal kapcsolatban: azt hiszem, ez nemcsak XIV.kerületi probléma, vannak más kerületekből is ilyen jellegű tapasztalataink. Lehetne azt javasolni a párt­csoportoknak, s a decentralizált pártalapszervezeteket figye­lembe véve méginkább, - javasoljon a helyi pártbizottság olyan cikkeket, amik a különböző folyóiratokban megjelennek, amikkel érdemes foglalkozni és sokat segíthetnének az egyes kérdésekre adandó válaszok tekintetében. Személyes tapasztalatom az, hogy még a nagyobb helyeken - mint a minisztériumok - is nagyon kevés aki olvassa az ilyen jellegű cikkeket. Lehet a reszor­­tosoknak adni pl. olyan jellegű feladatokat, hogy ezeket a folyóiratokat kisérjék figyelemmel. S lehet javasolni, az adott körülményektől függően, hogy akár pártcsoport értekez­leten, stb. foglalkozzanak egyes olyan cikkekkel, ami ott érdeklődésre tarthat számot. Ami az emberek eszmei nevelését illeti, ez egy kicsit leszű­kül arra a pártoktatásra, amivel kapcsolatban szinte semmit nem kell olvasni, - persze, anélkül, hogy lebecsülném az ilyen előadás sorozatokat, mert ennek is megvan, a maga nevelő hatása. Hogy összehívják-e az alapszervi titkárokat, vagy sem a kerü­letben? Nyugodtan merem javasolni az elv társaknál;, hogy tény­leg, amikor olyan kérdésekről van szó, mint pl. aktuális nem­zetközi tájékoztató, vagy amit nem kell igy erőteljesebben alakítani, akkor jó, ha részt vesznek, de egyébként a helyi pártbizottságuk irányítása az a legcélszerűbb. Ha eljutottunk volna már odáig, hogy minden pártbizottság a maga erejéből tudná a feladatokat meghatározni, akkor máé meg­oldottuk volna feladatunk 3/A-ed részét. Nem mindig alkalma­sak arra,- a felkészültség hiányából adódóan - hogy az adott párthatározatból meg tudják határozni a saját feladataikat. Azzal nagyon egyetértek, hogy meg tudják könnyíteni a párt­szervezetek a gazdasági vezetés szakmai munkáját. Ez már annyira törvényre emelkedett, hogy minden gazdasági vezető érzi és tudja, hogy minden egyes konkrét, vagy kényes kérdés­ben neki a pártszervezet segítséget tud adni. Mi az amiben a pártszervezet segíteni tud? Nem biztos az, hogy az adott pártszervezet minden esetben nagyobb felkészültséggel rendelkezik, és e szempontból tud nagyobb segitségt adni, - hanem abban tud segiteni, ami ott helyileg a tömegek véleményé­ből összegyűlik, ezzel a plusszal tud segiteéget adni; hogy egy csomó embernek ki tűdja kérni az adott esetben a vélemé­nyét, - persze ezen kivül is számos egyéb kérdésben is tud segítséget adni. A pártszervezet a maga eszközeivel hozzá­járul ahhoz, hogy helyileg az embereknek a véleménye a konk­rét munkafolyamatokban a megvalósítással együtt érvényesüljön. S akkor már tényleg úgy van, hogy megéri, - annak ellenére, hogy munkaidőben végzi a pártmunkát a párttitkár. Azonban én azt hiszem, ennek az erkölcsi oldalát kellene elő­térbe állitani, mert egy kis rosszindulattal azt lehetne mon­dani, hogy az anyagi elismerésben részesítsék a pártmunká­sokat. Nekünk arra nagyon kell vigyázni, hogy kizárólag azért ne kapjon senki pénzjutalmat, mert társahlmi munkát végzett. A párttagsággal járó, hogy vállalják ezt a pluszt, - s a fiatalságnál is egy jelentős eszköz ez a késünkben, s nem szabad ezt elveszíteni. Azonban azt sem lehet kimondani, hogy a társadalmi és a pártmunka olyan nagyon nagy leterheléssel jár és olyan nagyon sok időt vesz el. Ha elő is fordul, nyilvánvaló, arra

Next

/
Oldalképek
Tartalom