Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1966-11-18

- 6 i ;azgatók felelősségét kellett felvetni, ill. a szemléletbeli kérdéseket kellett elsősorban áttörni az igazgatóknál, - s a mozgalmi szerveknek is kell a munkásszállásokon lévő munkások­kal is foglalkozni, - ezt állapították meg. A munkásszállásokon ezévben is több mint 5OOO munkás lakik. Alakítottak egy ideiglenes bizottságot, amely a munkásszál - lásokat ellenőrzi. Nagyon következtésén dolgoznak e bizott­ság tagjai a PB irányítása, útmutatása alapján. Biztos vagyok abban - mondja Paulov elvtárs, - ez az anyag, ha lemegy az üzemekbe, a szemlélet kérdésében eredményt fog hozni. Azt a szemléletbeli változást kell elérni, hogy első­sorban a munkásokkal kell dolgoznunk, és elsősorban az ő hely­zetükkel együtt kell fejleszteni a termelőterületet. A MÁV városrendezéssel kapcsolatos problémája úgy néz ki, hogy egyelőre marad a MÁV lakótelep, A J-ik 5 éves tervben lesz csali ott majd változás. A Rákosrendezőnél csak a meglévőknek a korszerüsitéséről van csak szó. Általában a kitelepítésre szánt üzemeknél jó lenne, ha nyilat­koznának. az illetékesek, hogy ténylegesen ki lesznek-e telepít­ve, mert ezért nem engedélyezhetik ott a különböző, ilyen Jel­legű építkezést. Virág elvtárs; Javasol az anyagban egy olyasféle bekezdést, hogy a dolgozókat a meglévő létesítmények védelmére is rá kell nevelni, a társa­dalmi tulajdon védelmére, elmondja, hogy az esti gimnáziumba járó fiatalok számtalan esetben letörik a csapokat, rongálják, összefirkálják a padokat, stb. Az üzemekben el lehetne kép­zetei, hogy az idősebbek vegyék kezelésbe ezeket a fiatal em­bereket, hogy a társadalmi tulajdon védelmére is neveljék, s az üzemi szakszervezeteknek is többet kellene ezzel törődni. Javasolja felhivni a figyelmet a munkásnők védelmére, hely­­zetük, munkakörülményeik figyelőmmel kisérésére, javítására nemcsak a többségében nőket foglalkoztató üzemekben, hanem olyan üzemekben, ahol többségében férfiak és kisebb arányban nők dolgoznak. Az 1967. évi tervek készítésekor erre is rá kellene a figyelmet irányítani. 0 z imák elv tár s; Egy-két uj létesítményt kivéve minden üzemben égető probléma ez. Végeredményben ezek a régi üzemek termelték ki az uj lé­tesítményeket is, s mindig az volt a fő cél, hogy hogyan, mennyit, milyen gazdaságossággal hoznak, - és hozták. De egy bizonyos idő után elértünk oda, hogy kezdtük nézetekni, hogy hogyan állunk szociális vonatkozásban, a munkakörülmények, a munkások ellátottságában. Emellett többet kell volna foglal­koznunk a rajtunk múló dolgokkal is, mint a társadalmi tulaj­don védelme, - s a pártnak és a szakszervezeteknek talán e tekintetben is többet kellene tennie. S itt van a szakszerve­zetnek a szerepe, hogy mint testület forduljon ezeknek a prob­lémáknak az irányába, - s hogy a problémák megoldása érdeké­ben a gazdasági vezetőkkel szemben is fellépjünk. Lehetne esetleg az egészségügyi, szociális létesítmények vé­delme érdekében valamilyen védő-brigádokat létrehozni; lényegé­ben az ember védelme, az ember érdekében létrehozni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom