Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1966-10-07

- 4 -számíthatnak, hogy majd saját erőből tudják megteremteni, kialakítani, ez kevés. Nagyon nagy az érdeklődés a vállala­tok részéről a szerszámok irányában, s korlátlan lehetőségek vannak. Hogy ezeket a lehetőségeket ki tudják használni, a régi, elavult gépeiket szükséges kicserélni, mert azok nem alkalmasak a szerszámgyártás céljaira. A kerület segítséget is szükséges, hogy ilyen szempontból az esetleges tárgyalásoknál segítse a Danuviát. Az üzemektől pedig azt kéri, hogy az általuk, vagy az országban kialakított szabvány alapján próbáljanak szerszám­elemeket előállítani. Elsősorban tehát a gépek területén nagyobb segítséget kérnek, s akkor a 17 millió Ft. ami az anyagban fel van tüntetve, zömmel a kapitalista export előállítását segítené gyártmányaik közül. Fülöp elvtárs; A szellemi exportot nem tárgyalja az anyag, pedig nagyon fontos. A világ különböző részein dolgozó magyar geológusok nagy elisme­rést élveznek. Egyelőre az a probléma, hogy bizonyos mértéken el nem tudják kielégíteni az igényeket erre, mivel külön lét­számot nem kapnak, az igények pedig a lehetőségnél jóval na­gyobbak. Kellene valami lehetőséget biztosítani, hogy ilyen kutatókat ki tudjanak küldeni, mert érdekünk lenne, hogy minél nagyobb mértékben szélesedjék a külföldön dolgozó kutatók cso­portja. A geofizikai műszerek exportja, amely 40-60 millió Ft. között mozgott, visszaesett. Néhány év óta egy intenzív munka folyik ennek rendbeszedésére, amely elég eredményesen halad. A Tihany­ban megtartott nemzetközi tanácskozás remélhetőleg jó hatással lesz arra, hogy visszaszerezze a már korábban elfoglalt jó hír­nevet a magyar geofizikai műszerek számára. Molnár elvtárs: Elmondja, a Külker. Minisztériumban olyan munkamódszert vezettek^ be, hogy megbíztak elvtársakat, akik a kerületekben segítséget nyújtanak e munkához. Megállapításuk: a XIV.kerület a 5 olyan kerület között van, ahol nagyon intenziven kisérik figyelemmel, segítik ezt a munkát. A KB határozata és az Irányelvek alapján megindult egy nagyon egészséges fejlődés, az alkotó szellemek egy sokkal szelesebb felhasználása, de bizonyos okok miatt visszahúzódás tapasztal­ható. Az iparban dolgozó elvtársak eddig inkább az ipar oldalá­ról és kevésbé a kereskedelem oldaláról foglalkoztak a dolgok­kal, - és viszont. Ma pedig egyre inkább komplex ipari és keres­kedelmi szakembereket kell odaállítani. Úgy Ítélik meg, a szak­emberek részéről ezt a bizonyos visszahúzódást az a tény befo­lyásolja, hogy amíg a szükséges ismeretek birtokában nincsenek, inkább kevesebbet tesznek, minthogy esetleg ártsanak. A kül­ker. és az ipar, mint ösztönzők, más irányban hatnak. Az ipar és a kereskedelem kapcsolatában már kezdik az uj kapcsolatok kiépítését elősegíteni, hogy a termelés és értékesítés egysé­ges egészet alkosson, egységes irányba hasson. A másik ilyen probléma, hogy az exportot csak egyik oldaláról tudták tekinteni, mivel Magyarország nyersanyagban igen szegény. Az derült ki a vizsgálatoknál, hogy a jó dollárért eladott árukon csak egy-két cent nyereség van, mivel figyelmen kívül hagyták, hogy a nyersanyagot elég magas áron vásároltuk meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom