Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1966-06-17

11 Ezeknek az elveknek a tisztázásában kell a PB-nek és a párt vonalánál: felül és nekünk is segiteni. A felső gazdasági vezetőknél is meg kejl követelni a pártosságot, nemcsak nálunk. Oda kell tenni azokat a követelményeket és akkor majd az igaz­gató is tovább követel. Ezek egy kicsit minden szinten érvé­nyesüljenek. Másrészt szüntessük meg azt a mentegetést, hogy marxista, de rossz gfnódszere. Nem marxista az olyan ember, aki az alapszervezeteket és a kisembereket semmibe veszi., A statisztikát illetően; a főmérnökünk párttag, 1 éves Iskolája is van, 1 évvel ezelőtt még azt mondta, hogy lehet öt beszámol­tatni? De most már azt mondja, hogy nagyon helyes és milyen jó. A hangsúly azon van, hogy odaültetnek egy vezetőt, hogy számoljon be és csal: évek múltán derül ki, hogy nem értett egyet azzal, hogy neki be kell számolni. Ilyen szemléletekkel kell küzdeni azt hiszem más pártszervezeteiknek is. Kőmives eÍvtárs: Az elvtársak által felvetett javaslatokkal, kiegészítésekkel egyetértek. A javaslatokat, a feladatok további meghatározását illetően, ezt ki fogjuk munkálni, illetve az olyan kérdés, mint a művezetőkkel való fokozottabb foglalkozás és a vezetők leterhelése, tényleg nem tűnik ki az anyagból, ez egyértelműbb lehetne, - és Fülöp elvtárs fel­vetését illetően,"ha a VB jónak látja, akkor az anyagot ennek megfelelően módositjuk. Szkokán elvtárs összefoglalja a vitát: A hozzászólások nagyon sok tartalmas dolgot vetettek fel és azt mondhatjuk, hogy az anya^ annak ellenére, hogy el­ismerésben részesült, több elvtars hozzászólásával igy tel­jesebbé kiegészült. A végrehajtásban, amikor nap, mint nap ezzel foglalkoznunk kell, akkor ezeket figyelembe vesszük. 1-2 dolgot összefoglalóul: az egyik, hogy ténylegesen nagyon sokszor már a VB-nk előtt volt hasonló céllal ilyen téma, nem kifejezetten ezzel a eimmel, de olyan igénnyel, hogy az uj mechanizmus megszületéséig, bevezetéséig valamilyen formában koordinálni a pártmunkát, hozzáidomitani, simitani azokhoz a problémákhoz, amiket az uj gazdasági mechanizmus követel meg. A pártbizottsági ülésünk is szintén ezt céloz­za. Azt lehetne mondani, hogy nem nélkülözhető a gazdasági vezető elvtársak közéleti tevékenysége, társadalmi, párt­munkája. Sokmindennel lehet ezt indokolni. Ki fogjuk hangsúlyozni a titkár elvtársai: felé: az egyik a vállalatok önállósága. Önállóbbak lesznek, de kitől? A saját felsőbb gazdasági szerveiktől, vagy a párttól lesz­nek önállóbbak? Ezeket kell nekünk a következőkben sokkal többször mondogatnunk, hogy nem a párttól lesznek önállóbbal:. Az uj gazdasági mechanizmus igényli a következetesebb párt­kontrolit. Ez azt jelenti, hogy tudni kell, hogy mit ellen­őrizzünk; hogy érvényre jusson és realizálódjon az az el­képzelés, hogy a következő időkben az uj mechanizmus nem működhet másként, mint fokozottabb, következetesebb párt­kontroli mellett. Ezzel az anyaggal azt szerettük volna el­érni, hogy a gazdasági vezetés, az igazgatóktól kezdve, valamilyen formában ebben részt vegyenek, - és szivvel, lélek­kel vegyenek részt ebben a munkában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom