Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1966-03-18

Belágyi elvtárs időszerűnek tartja a kádermunka kérdéseivel való foglalkozást. Az atestálások alkalmával sok helyen elkövetik azt a hibát, hogy csalt a pozitívumokat rögzitik Írásban és a negatívumokat inkább csak szóban mondják el, holott helyesebb lenne az anyagban azt is rögzíteni. Az helyes és természetes, hogy nagyobb gondot kell fordítani a politikai szilárdság fokozására, - de az osztályvezetők és művezetők is nagyon sokszor kerülnek olyan helyzetbe, amikor a beosztottaikkal szemben állnak és sokszor nincs meg az a hatáskörük, Jogkörük, hogy megfelelő módon szembe­­szálljanak velük. Ezekre fel kell figyelni és nagyobb mér­tékben kell foglalkozni ezekkel a kérdésekkel. A politikai oktatás kérdése az igazgatók, a főkönyvelők, a főosztályvezetők esetében úgy néz ki, hogy ha lemorzsolódnak, csalt elnézünk felette, holott ezt nem szabad, mert a politikai oktatás hiánya politikai bizonytalanságot, kapkodást okoz. Akik valamilyen beosztásban vannak, azoktól meg kell követel­ni, hogy a jelenlegi szakmai és politikai képzettségükön túl, a beosztásuknak megfelelő képzésben részesüljenek mind gazdasági, mind politikai téren. Somló elvtárs az anyagot jónak tartja és az egész kérdést rendkívül fontosnak, amely az elkövetkező időben még fonto­sabb lesz, mint most, összefüggésben a gazdasági mechanizmus kérdésével. Azokat a tapasztalatokat, áruikét Szkokán elvtárs ismertetett a bevezetőjében, javasolja belevenni az anyagba, - a titkárok, igazgatók és a személyzetisek felkészültsége a kádermunkánál, - mert ez egy nagyon lényeges kérdés. Észrevételek az anyaggal kapcsolatban:- Az I.fejezetben a feladatok között nem érzékelhető a szemé­­lyes példamutatás kérdése, - pedig ezt alapvetőnek tartja. A szerénység és a személyes példamutatás alapvető követelés as párt- és tömegszervezeti aktivisták felé.- A megoldandó feladatok utolsó bekezdésében az áll, hogy az ■*“' uj gazdasági mechanizmus alkalmazása élén a pártaktivisták álljanak. Ez a megfogalmazás félreértésre vezethet, úgy ért­hető, hogy a gazdasági mechanizmus operatív alkalmazásáhak élén álljanak. A pártaktivistáknak feladatul az afelett való őrködést kell kitűzni, hogy a szoc. tendenciák valósuljanak meg. Az üzemi eredmény nemcsak tisztességes, hanta tisztességte­len utón is elérhető, s nem szabad engedni, hogy az üzemek a tisztességtelen utón való terv hozásának útjára térjenek. Ezt valahogy olyan formán kellene módosítani, hogy a párt­ós társadalmi aktivistáknak a gazdasági mechanizmus operatív alkalmazásában élen kell járniok.- A II. fejezet címe inkább "a kádermunka tapasztalatai a gazdasági egységekben” lehetne, mert ez a fejezet tulajdon­képpen erről szól. Ezt a címet javasolja inkább.- A szakértelmet valóban nem lehet iskolai végzettségi papír­ral helyettesíteni, mert ez nem minden esetben tanúskodik a szakértelemről, - s ezt talán még élesebben is meg kell fogalmazni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom