Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1965-01-22

tettek javaslatokat a partéiét javítására. Megvalósult az a követel­mény is, hogy a beszámolók kollektív munka gyümölcsei legyenek. Az előkészítő munka egyik legfontosabb motívuma volt a Kerületi Párt­bizottság által jól megválasztott tematika alapján megtartott előadás­sorozat. Ennek során a pártszervezetek elméleti ós módszertani segítsé­get kaptak beszámolóik elkészítéséhez és ezen túl a pártélet fellendí­téséhez. A párttagság Ószmei, akarati egysége, az agitációs munka helye és szerepe ós a gazdasági munka szervezéséről ós irányításáról kapott előadásokat a titkár elvtársak jónak tartották és úgy beszámolóikban, határozataikban, mint a munkájuk végzése során felhasználták. A Szovjetunióban történt személyi változások bizonyos időre elvonták a figyelmet a választások előkészítéséről. 2. A taggyűlések. szervezettsége, menete ós a részvétel. A taggyűléseket szerényen, de az eseményhez illő külsőségek között rendezték meg. A párttagság részvétele kerületi átlagban 90 %-os volt. A kislótszámu alapszervezetek többségében 100 %-os, vagy ah­hoz, nagyon közeli, Pi, a pedagógusok 9 alapszervozetébcn 9^ %, az egészségügyi intézetek 6 alapszervezetében pedig 97 %» k nagyüzemek közül különösen a Danuvia és az Aluminiumgyár alapszervezeteiben volt átlag fölötti, inig a Telefongyárban a kerületi átlag alatt volt a megjelenés. A hiányzók szinte kivétel nélkül betegek, vagy a kül­földön tartózkodók közül kerültek ki. A tisztségviselők munkájukat jól látták el, választásuk demokratikusan történt. tervtől két nél csak az mivel akkor hetett sor. ség miatt tolódott A kerületben 1 pártbizottságot, 13 pártvezetéséget és 207 alapszer­vezeti vezetőséget választottal:. Fzok közül az előre elkészített esetben történt eltérés. Az Állami Vakcina alapszcrvezet­­első napirendi pontot tartották meg a kitűzött időben, a 2. ra >irendrc rosszindulatú intrikák miatt nem kerül- A MÁVegyik alapszervezetében a nem.kielégítő szervezett esőbbre a vezetőségválasztás. Az alapszervezetek

Next

/
Oldalképek
Tartalom