Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1965-10-08

A gyár valamennyi dolgozója nevében köszönetét mondok a Végrehajtó Bizottságnak, hogy türelmes volt és hagyott bennünket felfejlődni és bebizonyítani, hogy most már nemcsak a párttagság, hanem a gyár csaknem valamennyi dolgozója szereti a pártot és kész a feladatok végrehajtására. Az emberek mernek beszélni és birálni, személy sze­rint engem is, ami azt jelenti, hogy ez a néhány év meghozta az eredményt és egyben a vallalat jövője is biztosítva van a tömegmoz­galmi kapcsolaton keresztül. A jövő évben az uj profil behozatala igen komoly politikai munka lesz, mert ez elég nagymérvű munkás átcsoportosítást is fog eredmé­nyezni, de bizunkbenne, hogy ezt is eredményesen fogjuk megoldani, örömmel jelenthetem, hogy ebben az évben is minden mutató teljesít­ve lesz, csak az önköltséggel kapcsolatos számításokat még most vég­zik. A jövő évre is jelentős megrendeléseink vannak, ami a perspek­tívát biztosítja. Fegyvernök elvtárs; A vállalatnál elért eredményeket mindenkinek tudomásul kell venni és ebben a KISZ szervezetnek is van szerepe. Most már a gazdasági vezetők egyre jobban belátják, hogy csak megfelelő együttműködéssel léiét eredményeket elérni. összefoglaló Schumeth elvtárs: Javaslom, hogy a Végrehajtó Bizottság fejezze ki elismerését azok­kal a türekvésekkel szemben, amelyek a jó együttműködésre irányul­nak és aminek következtében egyre jobb eredményeket érnek el. Ja­vaslom, hogy fogadjuk el azokat a javaslatokat, amelyek a pártszer­vezet részéről a munka további megjavítására irányulnak. Ez azt mutatja, hogy továbbra is a politikai eszközök megjavítására töre­kednek. A javaslatokat kiegészítenénk azzal, amit Szkokén elvtárs mondott, hogy az együttműködést és a jó szellemet egyre inkább lent is érvényesíteni kell, hogy az alapszervi, sőt pártbizalmi, szak­szervezeti és KISZ aktívák szintjén is hasonló szellem uralkodjon. Amikor elismerjük, hogy helyes irányban fejlődik a pártszervezet tevékenysége, azt is meg kell mondani, hogy van még tennivaló. Újabb elemzés során fel kell tárni a további tennivalókat, amelyek egyrészével a jelentés is foglalkozik. Vannak még problémák alsóbb szinten, de a munkaerő vándorlás terén, vagy a különböző szinten dolgozó elvtársak politikai képzése terén, de a tömegszervezetekben dolgozó aktívák vonatkozásában is. Az irány és a tendencia, amelyen elindultak helyes és ezt kell tovább fejleszteni. Javaslom, hogy fogadjuk el Asztalos elvtárs javaslatát, hogy amikor erre lehetőség van, Szkokán elvtárs állítsa be a titkári értekez­letek napirendjére Sziráki et. szóbeli beszámolóját, ahol elmondja munkamódszereit és tapasztalatait. Azt, hogy ez az értekezlet milyet széleskörű legyen, bizza a VB. a titkárokra, hogy ők szervezzék meg. A VB a napirendet Schumeth elvtárs össze­foglalója szerint egyhangúlag jóváhagyja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom