Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1965-07-30
nem megy valami, akkor fogom és leváltam, hanem ott van az a pártszervezet, aki segitse azt elő, hogy elvégezzék mindazt, amik a feladatok helyes végrehajtásához szükségesek. Tehát egyrészt én visszatérést javasolok itt, másrészt, hogy közelebb kerüljön az illetékes személyekhez ez a jelentés. A pártvezetőségnek a mértéktartó, jó gazdasági vezetőkkel foglalkozni kellene. Nem tudom, nem lenne-e helyes az államigazgatásban szokásos atestálást megragadni és leülni velük, megmondani, hogy mit vár a vállalat igazgatása, vezetése tőlük és megmondani azt is, hogy miben van nekik igazuk. Tóth elvtárs: Véleményem szerint sem lehet olyan simán elsiklani az anyag felett. Azért is tettem fel a kérdésem, hogy milyen felelősségre vonás történt elsősorban gazdasági vonalon, mert a gazdasági vezetők szemléletében, de főleg a ' hozzáállásában voltait komoly problémák. Azt szeretném kiexponálni a jelentés alapján, hogy milyen nehéz helyzetbe került a pártszervezet az adott időszakban és milyen nehéz helyzetbe került volna, ha azok az eredmények nem realizálódtak volna, amiért a pártszervezet harcolt. Itt kapcsolódik a kerületi PB álláspontja is. Tehát visszaütött volna, hx a kér. PB felé is és egy-két évre visszavetette volna a pártszervezet munkáját. Nem lehet mondani azt sem, hogy ezek a felelősök nincsenek itt felvetve, amellett, hogy azt helyileg kell megoldani, de véleményem szerint a vallalatvezetőségen belül sem volt meg az összhang, gondolok itt a 5 vezetőre: az igazgatóra, a főmérnökre, a főkönyvelőre. Főleg a főmérnök volt, aki vitte a maga területén az ellen-szemléletet, s egy főmérnöknek komoly hatása van, dötüiően befolyáolja a vállalat tervteljesitését. De gondolom, itt azért hozni kellett volna azt, hogy felelős a vállalat igazgatója ezért és ezért, a főmérnök ezért és ilyen mértékben, és a főkönyvelő szintén. Csatlakoznék Somló elvtárs javaslatához annyiban, hogy a kerületi PB ezeket a felelős elvtársakat behivná és megmondaná ezt nekik, tanulságképpen, a jövőre vonatkozóan sem lehet engedni, hogy ilyen előforduljon. • Kikillai elvtárs: Az elért eredmények azt mutatják, hogy a pártszervezet ténylegesen hatalmas erőfeszítéseket tett, s amikor a felelősségre vonás megtörténik, véleményem szerint nem szükséges, hogy itt az anyagban szerepeljen,egy csomó név, hogy ki miért felelős és miért kell felelősségre vonni, - amellett,hogy a helyi pártszervezetnek ismernie kell, hogy kinek, melyik vezetőnek miben van felelőssége. Az anyag sok problémát vet fel kétségtelen és 'sok vonatkozásban nem kaptunk választ. Arra szeretnék felhivni a figyelmét a Fémbutorgyár pártszervezetének, hogy ne essenek abba a hibába, hogy most eredményesen megvívtak egy harcot és utána megpihenve mennek tovább, mert ezeket a problémákat már leküzdötték. Javasolom, hogy az itt felvetett problémákra fokozatosan és változatlanul nagy súlyt kell helyezni, mert nem vagyok meggyőződve, hogy ezeket az embereket már teljesen meggyőzték. Nem biztos, ho^y ha újabb feszitett tervfeladat jelentkezik, ezek melléjük fognak állni. Határozatba is foglalni javasolom, hogy ezek ellen a nézetek ellen a továbbiakban is harcolni kivánnak, mert esetleg a későbbiek folyamán még fokozottabban fognak majd jelentkezni.