Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1965-04-09
A kerületi KISZ Bizottság a Párt VB. határozata értelmében központi klubot kiván létrehozni a Rózskertben, részben a középiskolások részére, részben azért, hogy az itt szerzett tapa/sztalatok alapján tudjuk irányítani a körzeti klubokat. , A Rózsakért beindításával kapcsolatban az alábbi problémák mutatkoznak: A Belker. Miniszter rendelete értelmében a kötelező 10.- Ft fogyasztás. Javaslatunk alapján heti két alkalomra.kértünk helyiséget. Hétköznap kötött foglalkozás /előadások, viták stb./ , vasárnap délután pedig tánc lenne. Kértük, hogy a hétköznapi kötött foglalkozásokra a kötelező fogyasztást engedjék el az alábbi indokok alapján: Ezen alkalmakkor a fiatalok nevelési folyik, és ezért ne kelljen fizetni. b./ A középiskolásoknak nincs annyi pénzük, hogy kötelezően előírhassuk a fogyasztást. e,/ Bármely szórakozóhelyre bemehetnek az idősebbek is, és akár egy kávé mellett szórakozhatnak. « d../ Hetenként egyszer úgy is szünnap van a szórakozóhelyeken, ha erre a napra teszik, akkor nincs bevétel kiesése a Vendéglátó-iparnak. Ezen javaslatunkkal a Tanács VB. egyetértett, és utasította a kereskedelmi osztályt ennek elintézésére. Kérésünkre eddig semmilyen választ nem kaptunk. III. Feladataink: A KISZ kerületi Bizottságnak sürgősen meg kell szervezni a körzetekben folyó kulturális munka irányítását, ellenőrzését. Jelenleg arra kell törekedni, hogy a meglévő csoportok munkája olyan legyen, hogy azt a körzeti pártszervezetek is elismerjék. A körzeti pártszervezetekkel közösen ki kell választani azt az 5-6 fiatalt, akik irányítják a klub életét, és tartják a kapcsolatot a pártszervezetekkel, és a kerületi KISZ Bizottsággal. Amennyiben szükséges a KISZ szervezetekkel meg kell beszélni, hogy ezen fiatalok a KISZ szervezetükből megbízatásként kapják e feladat