Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1964-07-17

I Ha igy egészében nézzük, hogy az ellátmány 55 %-át vették fel a párt­szervezetek a félév alatt, akkor ez a szám jó, de ha részleteiben nézzük, akkor már nem ilyen jó ez a szám, mert a 63 pártszervezetből 12 egyáltalán nem vett fel ellátmányt ós ezek szerint nem is gazdál­kodott. Az 53 % vgj jött ki, hogy 20 pártszervezet már az egész évi ellátmányt felvette* Ezek a pártszervezetek azt a határozatot szegték meg, hogy a kér. PB által jóváhagyott összeget nem 1/4 évenként, négy egyenlő részletben vették es használták fel. Találkoztunk olyannal is, mint pl. a Vegyesipari Javító és a Posta Épületkarbantartó vállalat, ahol a Vegyesipari Javítónak 600 Ft lett jóváhagyva és 1042 Fij-pt vett fel, a Posta Epüle tkarbant art ónak 450 Ft lett jóváhagyva és 1492 Ft-ot vett fel. Jellemző, hogy a felhasználás az előbbinél 3 %, az utóbbinál 21,3 *Az ellátmány azért olyan nagy összeg, mert nem tartották be azt a határozatot, hogy év végén a 100 Ft­­on felüli összegeket vissza kell fizetni a vállalat pénztárába és a két pártszervezetnél az előző évi összegek emelték meg az ellátmányt. Hogyan néz ki a rovaton belüli gazdálkodás? Betervezve• Felhasználva;. JL Prop. sajtó 24 180 33,8 5 648,40 22,4 Repr. 9 250 12,9 3 951 15,6 írószer 1 430 2 507,40■ 2 Posta-tel. 620 0,9 216,70 0,9 Jutalom 23 490 32,6 9 515,60 37,6 Könyv 7 450 10,4 3 349 13,2 Közlekedés 5 300 7,4 1 899,10 7,5 Egyéb - koszorú-— 200 0,8 Összesen;71 520 100 25 287,20 100 Ha megnézzük a betervezett összeg rovatonkénti megoszlását és a fel­használt összeg rcvatonkénti megoszlását, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy a jutalom,, a könyvbeszerzés és a reprezentációs költségeknél r felhasználásinál magasabb, a propaganda és sajtó költségek felhaszná­lásánál pedig alacsonyabb, mint a betervezett összegek. Beterv. 1964. Felhaszn* % Felhaszn.% ...... Beterv. Prop.sajtó23 200 7344,96 31,6 24180 5648,40 23,3 8,3 Repr. írószer 8 100 3319,06 40,9 9250 3951 42,7 910 419,85 46,1 1430 507,40 35,5 Posta-tel.1230 242,50 19,7 620 216,70 34,9 Jutalom 21445 11138,60 51,9 23290 9515,60 40,8 Könyvbesz.9480 2744 28,9 7450 3349 44,9 Közi. 7210 1457 20,2 5300 1899,10 35,8 Egyéb-kosz.850 291 34,2 —— 200— —— összesen;76500 26956,97 35,2 71520 25287,20 35,3 Ha a felhasználást az előző év azonos időszakához viszonyítjuk, úgy néz ki, hogy a felhasználás is azonos 35>2 - 35,3 % az éves terv százalékában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom