Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1963-12-20
- 17 van a bizottságnak, hogy követett el hibákat az'alapszervezet vezetősége. Hogy ezeknek mi volt az oka, azt mindenki tudta, nemcsak az nem az intézetből indultak ki, hanem a lakosságtól jöttek be. Az igazgató kérdését az Intézetben ném tárgyalhattuk meg, mert senki nem mert nyiltan állástfoglalni. Én magam is követtem el hibákat, mert aláirtam olyan intézkedéseket, amelyeket nem olvastam el. Az igazgató"nem tartotta be a korábbi megállapodásokat, illetve nem azt aratta velem alá. Előfordult az is, hogy valakinek a nyugdíjaztatását nem javasoltuk és a volt igazgató azzal vezetett félre, hogy a Fővárosi Tanács elrendelte az illető nyugdíjazását’. A főkönyvelő hibáját sokszor felvetettük, de minden el lett kenve, sőt többször kapott jutalmat és fizaetésemelést. Ezenkívül jogtalanul vett fel szakszervezeti segélyeket. Mindezekbe a kérdésekbe a pártszervezetnek nem volt beleszólási joga. Ugyanakkor eredményeket is ért el a pártvezetőség, mert pl. 1961 óta először sikerült szervezni egy olyan szemináriumot, melyen a körzeti orvosok is résztvesznek. Ezenkívül több körzeti orvost vettünk fel párttagnak és jelenleg 12 orvos párttagunk van. Szölpréni elv társ: kell' vetni' a felelősség kérdését azért, hogy 6-8 éves problémák csali most vetődnek fel. Vájjon ha Kovács nem megy el, akkor is fel merték volna v tni ezeket a problémákat? Hol volt az őszinte légkör a Rendelőben a párttagok között? Ha valaki hibát követett el, miért nem beszéltek vele őszintén ezekről? Miért kellett a hibákat takargatni, nem azért esetleg, hogy a saját hibájukat is takarják® Itt kommunistákról van szó, miért nem tudtak megfelelő, őszinte légkört kialakítani. Súlyosan vetődik fel a Tanács felelőssége is, mert a hibákat menetközben látták, de nem vetették fel. Ha ilyen a légkör, akkor mi a biztosíték arra, hogy az uj igazgató helyt tud állni a feladatoknak. A.partszervezetnek olyannak kell lennie, hogy ha a gazdasági vezetés hibát követtel, azonnal vesse fel és ne takargassák kölcsönösen egymás mulasztásait, ügy érzem, hogy nemcsak Kovács volt igazgató, hanem valamennyien felelősek vagyunk azért, hogy a Szakrendelő ilyen helyzetbe jutott. dr. Várhegyi Lászlóné: Egyetértek azzal, hogy meg kell vizsgálni, hogy a Szakrendelőben kialakult helyzetért ki milyen mértékben felelős, mert a továbbjutás egyik alapja, hogy ezeket a kérdéseket tisztázzuk. En. a KISZ taggyűlés kapcsán nyertem tájékozódást arról, jhogy milyen problémák vannak a Szakrendelőben. Ekkor merült fel annak a szükségessége, hogy komplex vizsgálatot kell indítani, mert az Intézetben úgy szakmai, mint politikai téren súlyos hibáit vonnak. A brigádvizsgálat igen hűen, a jelenlegi helyzetnek megfelelően rögzítette az ottani állapotokat.