Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1963-12-20

- 7 -Fülöp elvtárs: Adtak az elvtársak egyrészt az anyagban, másrészt á"szóbeli válaszadásban olyan képet, ami mutatja azt, hogy a két intézet jó munkát végez, s ismerve az elvtársak munkáját, ezt el is lehet fogadni. Mégis, engem inkább a problémák érdekeinek és a más területre is kihatással lévő kérdések. Ebből az anyag­ból nem. tükröződik pl. a pártszervezetek és a tömegszervezetek­kel való- viszony. A pártvezetés és a gazdasági vezetés összhangja alapvető kérdés, ez tükröződik az anyagban, ezek módszerbeli problémái jól tükröződnek. A mozgósítás, az áttétel kérdése az minfiha kimaradt volna az anyagból, pedig ez nagyon fontos és nem közömbös, hogy a pártszervezet és a gazdasági vezetés által meghatározott kérdéseket hogyan tudják eljuttatni a dolgozókhoz, s pozitiven eljuttatni. Ugyancsak a feladatok terén a tendenciák megjelölése,amit segíteni kivannak, - jó lenne, ha ebből valami bekerült volna az anyagba, hogy mit akarnak csinálni. Felmerült bennem az a kérdés is, hogy az az alapirány, ami 1957-ben fel­merült, bizonyára ma is megfelel, de bizonyára megkívánna olyan időzítést, ami a máról szól. Biztos, folyik ilyen irányú munka, de semmi az anyagból nem tükröződik, hogy milyen irányba akarnak haladni, mit tekintenek döntő kérdésnek a politikai munka terén. A Műanyagipari Kutató anyagában csak egy kérdés van leix'va a kutatási eredmények megvalósítása szempontjából. A Vágy tervnek a programja pedig egy kicsit általános. Jó lett volna ennek is szentelni egy-két oldalt, hogy hogyan, milyen módszerekkel njnx akarják elérni. A kutatási munka ösztönzésének kérdése pl. legalább olyan külön fejezetet érdemelt volna, mint a káder, vagy egyéb kérdések. Hardi elvtárs beszámolójából is kitűnik, hogy jó ösztönző módsze­reket találtak ezeknek a kutatóknak a munkája serkentéséhez. A kút ...tónak az' nagy ösztönző tényező, hogy ő eg^egy nagy jelen­tőségű kutatást végez, és ezt elismerik, s eradlett jön számításba a dolog anyagi oldala. S itt az anyagokban felvetik az elvtársai:, hogy elmennek az emberek, mert kevesebb dotációt kapnak, mint az iparban. Ha ez a fluktuáció mérnököket jelent, ez nagy szára. Főleg aki-..oxyléhet ittmarasztalni őket, ha hosszabb lélegzetű kutatási munkákba vonják bele őket. Az anyagban a KISZ fiatalok társadalmi munkájának anyagi elismeré­se valószínűleg azt jelenti, . ogy a KISZ szervezetnek juttatott anyagiakról van szó, bár ez nincs megoldva még. Befejezésül szeretnék arra kitérni, hogy szeretném, ha a vita további folyamán szó kerülne egyrészt a tömegszervezeti munka szempontjából; a további tendenciák, feladatok terén, a további politikái légkor fejlesztése és a kutató munka terén, amik bizo­nyára megvannak. Szeretném, ha erre az elvtársak kitérnének. Holl elvtárs: Azt hiszem, mindkét intézet munkájában azt lehetne kozosne'k venni, hogy munkájuk alapját, a Párt Központi Bizottságinak vegyiparral kapcsolatos határozata szabja meg. Ha ebből a szem­pontból indulunk ki, azt kell mondani, hogy a párt gazdaság­szervező tevékeny Ságéban, a párt politikai törne gin unkájában ez kell, hogy-meghatározó legyen. Iía ebből a szempontból vizsgáljuk a párt gazdasag-szervező tevékenységét, a párt tömegkapcsolatát, a két intézménynél a politikai eredmények területén, - hasznos az a módszer, ami itt kérdésként vetődött fel, hogy feltétlenül szükséges a két pártszervezet között a'kapcsolatot javítani. Elsősorban azért vetem fel, mert véleményem szerint a Vegytervben a páx’t gazdaság-szervező tevékenységében sokkal szélesebben mozog, mint a Műanyagipari Kutató Intézetben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom