Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1963-06-21

- 4 -Hét szövetkezetünkben KISZ szoi'vezot is működik. A legerősebb a Fodrász KISZ KISZ szervezete. Az a tény azonban, hogy vonnak KISZ szcrvuzotoinlc, nem jelenti azt, hogy a ozövetkózoti fiatalok novolóso érdekét, n alapszervozotűink és a Kerü­leti KISZ Bizottság mindent megtettek. Jolontős problémák jelent1 őznek még a fia­talok novcXóoóbon, úgy politikái, mint’szakmai vonatkozásban, nolyro az alapszón­­vezetőinknek /ÜTSZ bizalmia!nak/ a kor. KISZ Bizottságnak nagyobb gondot Roll fc * ditani. A ICTSZ bizottság munkájáról föladatairól. A tiunlaa megjavítása érdé? ében bizottságunk összetételét, szervezését az a mognövokodott feladatainknak megfelelően módosítottuk. óv elején Félóvos munlatorv alapján végzi bizottságunk munkájút és őbben a tervben a jelen­­tósünkbon foglalt feladatok megoldását tűztük célul. Havonta megtartott értekezleteinken számolnak be bizottságunk tagjai - akik roná­­szoroson látogatják szövetkezeteiket - végzett munkájúiról és itt tárgyaljuk meg az elkövetkezendő időszak föladatait. « Jolonlogi munkán].: gerincét a szövetkezeti pártalupBzurvcs.utok, illotvo pártvezo­­tőségek mogerősitéso képezi, másrészt az hogy szövetkezeti párttitkúrainkat alkal­massá tőgyük a politikai gazdasági szervező tevékenységének eredményes megválóul ■ tására. Bizottságunk n közeljövőben dolgoz ki olyan feladóttorvot, amely konkrét segít­séget kivon adni az a],apszorvozotéknél: a termelési agitáció, nünkr.vorsony és szo­cialista brigádhoz. alom fojlődéso érdekében Végzendő munkához. Fonti foludattervon túl rendszeres segítséget akarunk nyújtani a szövetkezetek pártalapszorvozütőinek, vezetőségeinek ahhoz, hogy munkájukat színvonalúba’-'’-r helyi adottságokhoz igazodva,őrodmónyosobbon végezhessék tevékenységüket. I A MSfflP XIV. kér. HJ. Ipari Alosztály St.sz.: 326

Next

/
Oldalképek
Tartalom