Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1963-05-10

- 3 -Mégis, milyen, ember ez egészében, hogy lett igazgató, ki segítette öt annak idején, mert nem lehet itt véletlenről beszélni. Lényegében frakció működött a pártszervezetben, s a jelentés megállapítja, hogy émögött az igazgató áll. A 4-ik oldalon van egy megállapitás, hogy amikor sor került ezeknek a deklasszált elemeknek az eltávolítására, a személy­zeti vezetös, stb. részéről szektáns nézetek jelentkeztek, s ezek továbbra is fennmaradtak. Korábban is volt már velük ilyen probléma? Vagy a türelmetlenség ezekkel a deklasszált elemekkel szemben jelentkezett? Később azt mondja az anyag, hogy az elvtársak elsősorban szorgalmazták ezeknek az elemek­nek az eltávolítását. Az anyag nem elemzi az igazgatónak és több más személynek a viselkedését. Végül, hogy a javaslat szerint Lomháit fel akarják menteni és megfelelő tudományos munkára beosztani, - ez az intézetben történne, vagy máshol? Ez a felmentés szó, ez helyes? Vagy mit takar? Nem volna-e helyesebb a hivatali javaslatok mellett a fegyelmit javasolni? Külön elvtárs válaszol a kérdésekre: A vizsgálat eredménye nem lett ismertetve. Hogy Bombái hangja, érvelése miért nem került bele? Azt gondolom, azért, mert egyrészt annak a kidombőritására törekedtünk, hogy az intézetben az alapvető hibát megtaláljuk. Bombáival a brigád kétszer beszélt és felvetettük neki, hogy a közel 10 év óta fennálló helyzet a vizsgálatok ellenére nem javult, - és a párt- és KISZ titkárok,szakszervezeti vezetők közül számosán, lettek onnan elhelyezve. Azt mondta, adjunk gondolkodási időt neki és akkor válaszol erre a kérdésre. Visszatértünk erre és azt mondta, azt a konzekvenciát vonta le, hogy ő lehet ezekben a hibás. Ezt követően tett olyan megjegy­zést, hogy nem érzi egyedül hibásnak magát. A műszer-üggyel kapcsolatban: ez sajnos nem azt jelenti, hogy a geofizikai műszerek terén kiváló eredményt értünk volna el. Ez csak azért lett igy kimeleve, mert a Geofizikai Egyesület megállapítását akarjuk idehozni. Sipos elvtárs kérdéseire: Az intézet feladata az ország földtani kutatása, a földtani, geofizikai térképek elkészítése. Az intézet ipari jellegű méréseket is végez és műszerek készítésével is foglalkozik. A fő baj eddig az volt, hogy átfogó terve ezekre nem volt. A Földtai Főigazgatóság ebben nyilván hibás, hogy nem követelte ezt meg. Hogy van-e kapcsolata a jelenlegi vizsgálatnak a koráb­biakkal, vagy a februári taggyűléssel függ össze? Én úgy tudom., azoknak a sorozatos bejelentéseknek az eredménye, amik az utóbbi időkben jelentkeztek, de nem azéi’t, mert a korábbi határozatok felülvizsgálatára kex-ült sor. A korábbi vizsgálatok fíómbai felelősségét milyen mértékben vetették fel? Kérem, hogy Gábor elvtárs válaszoljon erre a kérdésre. Mindenesetre, kox’ántsem lehetett ilyen határozottan, egyértelműen úgy felvetni, mint ahogy ez most megtörtént. Hogy milyen emberről van itt szó? Egy rendkívül müveit, okos emberről van szó, ismert az intézetet, át tudja fog és az eseményekből a konzekvenciákat is le tudja vonni. A kerületi Népfront elnöke, a Közalkalmazottak Szakszer­vezete Bizottságának alelnöke volt, stbb Nem is itt merültek fel problémák, hanem a háttérben, az intézet belső életében. Én azt mondom, hogy ő nem érzett annyi erőt arra, hogy nyilt sisakkal harcoljon a kérdésekért és ő alkalmazott egy olyan elvet, hogy időről időre szembeállitások és viták során,' nagyon jól fenn tudott maradni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom