Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1962-12-21

társ olyan intézkedé t ;?dott ki, hogy a gépkocsivezetők és kísérők fe­­gyelmi_ügyeiben hozott határozatokat minden esetben Gyulai clvtárssal brigád véleménye az, hogy ez hamarkodott és helytelen, Hasonló esetről koptunk levelet dec. 8-i keltezéssel Gyulai elvtárstól, melyben leírja, hogy előre kitöltött hozzájárulásról szóló kilépési engedélyt adott át Várnai csoportvezető Sike László rakodónak. Lzen esetek többségében t z igazgató nem tájé­koztatta a gazdasági vezetőket t.s a tom^gszerveZeti vezetőket sem. ala kell irattatni. A U<. ez intézkedés ©!■ ;.z it­Dumik Gyikla párt titkár elvtárs és Jiorek Gyula igazgató elvtárs kö­zött korábban a kapcsolat megfelelő volt. , int Buráik elvtárs is mond­ja, minden kérdést megbeszéltek, megvitattak mindaddig, mig fízámelyné és Salamonná elvt....rsnok között a helyzet ki nem éleződött. /dr. Boros ügyből kifolyólag/'' lőttől az időtől kezdve hibának tartjuk azt, hogy Diamik elvtárs nem a pártvezetőségre támaszkodott és ott vitatta meg a kérdéseket, hanem teljesen nzánelyné elvtarsnő befolyása alá került és ebből a szempontból Ítélte meg a fejleményeket, s ilyen esetben e~­­lőfordult az is, hogy nem mindenkor a legmegfelelőbb hangot használta. Pl. a párttitkár olvtárs a rendész és helyettese Jelenlétében Plorck elvtársat és a rendészt is elküldte "melegebb égi ajlatra", de magyarul, Hibát követett el azzal is, hegy ksőbb az igazgató és a személyzetis közötti vitát sem azonnal tisztázta és ezt sem a párt kollektíva előtt, A fenti helyzet kialakulásában véleményünk szerint szeremet játszott a Vállalat átszervezése is, meló szerint a HGJ. tárcából a KPn. tárca alá kerülnek s úgy gondolták, hogy az AKÖV kebelébe lesznek beolvadva, mely azzal járt volna, hogy területileg kikerülnek a XIV.kér. Pártbi­zottság hatásköréből. Dumik élvtársnak hibájául róható fel, hogy nem a párt kollektívája előtt tisztázta azokat a kérdéseket, még odáig sem ment el, hogy p­­érintett feleket együttes megbeszélésen meghallgassa és a felmerült problémákat tisztázza, legalább is alapszervi vezetőségi szinten. E- zért Dumik-elvtárs állásfoglalása a kérdésekéén szubjektív érzései­ből fakadt. Személy elvtársaő a fenti ügyekben emberi magatartásból kiindulva /női hiuságból/Salamonné - dr. Poros ügyben / nem megfelelő módszere­ket alkalmazott. E z emberi gyengeségével kapcsolatba lehet hozni azt is, hogy kb. 2 hónapja az igazgató és a közte lévő munkakapcsolat megszakadt és nem keresték a megoldás lehetőségét. A brigádvizsgálat órán megállapítottuk, hogy a mai politikai köve­telményeknek nem megfelelően dől o.zott, mely abban is megnyilvánult, hogy az igazgató gépkocsivezetőjét régi rendőri módszereknek megfele­lően állandó tájékoztatásra szervezte be, ami aboól is kitűnt, hogy a gépkocsivezetőt nap mint nap beszámoltatta, hogy h 1, merre jártak. Helytelen volt Számely élvtársnő részéről, hogy felülve a Válladatnál folyó pletykáknak, továboi tág teret adott a helyzet éleződésének az­által, hogy a gépkocsivezetővel figyeltette Plorok elvtu s lépéseit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom