Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1962-05-25

' - 5 -Só. száid; 544. mozási módszereket vezeteti be /Pl. a vezetők újításait az újí­tási előadó megkerülésével szerezte meg és az újítások elbírá­lását más üzemekben dolgosé illetéktelen személyekre bízta./ Többször tett fenyegető jellegű kijelentésekét, főleg vezető beosztású emberekről,, nem megfelelő helyen és illetéktelenek előtt. Saját képességeit túlértékelve és félreértve szinte di­csekedett, hogy ” ő az emberek lelki szemetesládája”, ” ő egy nyomozó zseni”. Hamis és torz módon többször kiéjelentette, ho­gyan kell a cél érdekében ” mosolyogva, hátulról beléjük Szúrva a tőrt elintézni az embereket”. Feltehető - a bizottság ezt nem tudta egyértelműen tisztázni, - hogy az antiszemitizmus kérdésé­ben vannak téves nézetei. A jelleméhez hozzátartozik, hogy több­szöri figyelmeztetés ellenére sem volt hajlandó a gazdasági te­rületen ré. zére kijelölt munkakört elfoglalni és ellátni. összegezve a tapasztalatokat, a bizottságnak az a véleménye alakult ki, hogy a Kerületi Pártbizottság évek óta nem súlyának megfelelőemó és alapossággal foglalkozott ezzel a kerületi viszonylatban nagy üzemmel. J a v a s 1 a t o k 1./ Szükséges a pártvezetőség lényeges átalakítása, elsősorban uj párt- és szervezőtitkár beállítása. A párttagok véleménye, de a helyzetből adódóan is a párttitkár személyét külső erővel kell megoldani. A pártvezetőség átalakítását június jo -ig végre kell hajtani. 'és a Minisztérium Pártbizottságát. A bizottság szükségesnek tartja legalább a főmérnök és főkönyvelő kicserélését azzal, hogy az alsóbb gazdasági és műszaki funkciók­ban is fokozatosan •seréket kell eszközölni. tőleg egyidőben kell végrehajtani. 4./ A Kerületi VB. határozata alapján a vizsgálat tapasztalatairól összevont taggyűlésen kell tájékoztatni a párttagságot. A tájékoztatót a VB. egyik tagja tartsa. Budapest, 1962, május 12. A XTVlkerületi Pártbizottság megbízásából: Felcsuti László s.k. Tóth György s.k. Pálvölgyi Ferenc s.k.

Next

/
Oldalképek
Tartalom