Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1961-08-04
- 5 -Takács elvtárs válaszol a kezdésekre: Á pártcsoportok munkájával kapcsolatban: mi ennek a jelentésnek az összeállításánál brigádvizsgálatot nem végeztünk, az eddigi tapasztalataink, a nálunk meglévő anyagok, az alapszervi párttitkárok tájékoztatása alapján állítottuk össze. Én úgy látom, hogy ez az anyag lényegében tükrözi a helyzetet, ami a Telefongyárban ezen a téren van. Az is igaz, hogy vannak még ezen kívül is hibák, ha nincs is így megfogalmazva. Ilyen pl. amikor egyes alapszervi titkárok nagyobb mértékben avatkoznak bele a műhelybizottság munkájába, mint a nikkelező és a kikészítő műhelyek uj titkárainál tapasztaltuk; vagy amikor kevesebbet adnak rájuk, mint kellene, nem adnak megfelelő feladatokat nekik. Ilyenek előfordulnak, de nem általánosak. Az MSZMP csoport ülésezésével kapcsolatban. Az üzemi bizottságban két kommunista van és véleményünk szerint a Párt elveinek megfelelően irányítják ezt a munkát. Vannak különleges esetek, amikor összehívjuk őket, de nem tartjuk szükségesnek állandóan irányítani. Fontosabb határozatok esetében összehívjuk őket, egyébként minden ülés előtt nem hívjuk össze. Tudomásom szerint a választások óta két alkalommal hívtuk össze őket. A munkaversennyel, a nyereségrészesedéssel kapcsolatban részlegenként hívtuk össze. 2-3 héttel ezelőtt összehívtuk, mert kifogásoltuk az üzemi bizottság munkáját, ezt megtárgyaltuk velük, hogy hogyan látják mi ezt a kérdést, s feltétieiiül javítani kell az egyeztető bizottság munkáját, mert a beadott fellebbezéseket mindig jóváhagyták. Az MSZMP csoport munkájával, mint ilyennel nem foglalkoztunk, de a szakszex'vezet munkájával már többször is foglalkoztunk. A telefongyári PB II. féléves tervében is szerepel még ebben az évben. Az üzemi bizottságok tagjaival vitatkoznak, de különösebb nézeteltérések nincsenek, az irányvonal egységes, a munka egy irányba halad. A szakszex'vezet pártirányitása általában. jónak, pártszerűnek mondható. Ambrus elvtárs: A pártirányitás színvonalát a Telefongyárban megfelelőnek, jónak tartjuk a szakszervezeti munka terén. Most kezd jelentkezni egy olyan igény, amiben fokozottabb segítséget várunk a pártszervezettől is, hogy elemzőbben kell értékelni a feladatunkat, mint az elmúlt években. A kerületi VB által hozott határozat megadja az irányvonalat a szakszervezetben dolgozó kommunistáknak is és ennek megfelelően fogunk dolgozni. Gábor elvtárs: Nincs észrevétel és ez azt jelenti, hogy az anyag jó'. Nekem is az a véleményem, hogy az anyag tényleg jó. Azért tüztük napirendre, mert időszerű volt, mert a jövőben a pártszervezetektől is magasabb fokú támogatást várunk. Véleményem szerint ezért a telefongyári pártszervezeteknek rendszeresebbé kell tenni az MSZMP csoportok tevékenységét akkor, amikor a hétköznapok vannak. A párt tömegkapcsolatának a kiszélesítése tekintetében a pártmunkásoknak fel kell készülniük. A szakszervezeti munkában általában a politikai tömegmunka még a leggyengéb és ha az ott dolgozó kommunistákat nem készítjük fel megfelelően, akkor ez a politikai munka nem fog javulni, legfeljebb azon a szinten fog stagnálni.