Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1961-01-20
8 -’j é vényi e1 vb ár s:Azzal értek egyet, hogy ezt a 4 feladatot, a tanulás, a kultúra és a sport, ilyen átfogó Azzal egyetértek, hogy ” azonban kell alakítani, ík, Szinte úgy hangzott a termelés, a uuxiuxat>, programot helyileg kell konkretizálni. ne sokszorozzuk a feladatokat. Feltétlenül helyeslem azt a gondolatot, hogy helyi viszonyokhoz Célkitűzésként, ahogy az Elvtársak is mondták, azt adjuk a KJ.:'. - nek, hogy a munkaversennyel foglalkozzon. ... ez el, vélc’íiényeTi szerint, hogy a munkaverseny gazdájaként jelöljük meg a KISZ. szervezetet és a szakszervezet szinte kiesett a látókörből, holott ezt szem előtt kell tartani, akkor is, KISZ-nek adunk feladatot. nek, lőst Tóth elvtárs vetett fel, foglalkozást ezen belül feltétlenül egyetértek azzal, vezetek külön-külön adhatnak olyan feladatot a helyi KTí?F, zetnek, hogy pl. a Danuviában azt segítené, hogy az uj ^épek fokozottabban legyenek kihasználva, vagy pl. a Telefongyárban az egyes cikkek termelési utjának a lerövidítése. Ezek megjelölését javasolom, hogy adjuk át az üzeni pártszervezeteknek. ;.ín nem. helyeslem* azt, hogy kerületi szinten így beszéljünk a 6 -os termelési.érték növeléséről. A termelési mutatók közül egy mutatóra adunk számot és szinte úgy néz ki, hogy amikor a termelésről beszélünk, a tervek teljesítéséről, akkor elsősorban csak mennyiségi vonatkozásban beszélünk róla. Ez az érzésem az ellenterv vitelére vonatkozólag is. Éh helyeslem az ellenterv készítését, .le nei. olyan vonatkozásban, hogy az egész üzemre vonatkozó tervét készítsenek, hanem- úgy, hogy az üzem egészének tervében meg vannak határozva a számok és egyet, vagy kettőt a .TSZ szervezet kiemel és azt mondja, hogy ennek a mutatónak a jobb teljesítése érdekében ezt és ezt fogjuk tenni. Ilyen vonatkozásban helyeslem az ellentervet, mint kifejezést és készítését is. Ha ez igy meg lesz magyarázva, akkor senki nem gondolja, hogy az eredeti terv megbontására, vagy lerontására vonatkozik ez az ellenterve a KISZ szervezetnek. Újból a mennyiségre vonatkozólag: több olyan üzem van, ahol egyszerűen káros lenne a mennyiségnek a túlteljesítése, a feszitettségnek egyik okozója lenne. Éppen ezért nem helyeslem kerületi szinten úgy meghatározni, hogy a termelési érték 6 %-os túlteljesítését tűzi célul. Véleményem szerint a termelékenység területén lépjünk előbbre és ahol szükséges a termelési érték a 2/3-ad rész a termelékenységből jöjjön. holott ezt szem előtt kell tartani, akkor is, haa Nem lehet úgy feladatot adni a KISZ- hogy a munkaverseny minden területére a KTÜZ-t, mint felejelöljük ki. Sokkal inkább helyeslem azt a gondolatot, amit hogy a szocialista brigádokkal való adjuk feladatként a KIS -nek. Ez az én véleményem, 1, hogy az üzemi pártszerszervenövelése, ott Itt lehet, hogy félreérté hogy mindenhol, hanem ott A KB határozata előírja, kében szükséges és helyes és túl ? éves gyakorlat azt mutatja, hogy ez eddig minden évben ezt csináltuk, ritjuk ezt le, ] termelésről is. Én abból indultam ki, hogy mivel nálunk most ellenállás mutatkozik, ezért helyes, ha a KISZ kezdeményezőként lép fel és vállalja azt a feladatot, hogy a 'munkaverseny motorjává válik és ez nem jelenti, hogy elveszi a szakszervezettől, mint gazdától, ezt a feladatot. A KISZ-en kívüli fiatalokat is jobban be lehet vonni, a fiatalok lelkesedését felhasználni, hogy előbbre menjünk. Holl elvtárs; nem m ónátuk" líi, és szükség van. s van köztünk, mert mi , ahol erre lehetőség, cxuxija, hogy a népgazdaság érdelehet teljesíteni ezt. A többnálunk reális célkitűzés és Mi nem csak egy mutatóra szohanem beszéltem a termelékenységről és az ütemes