Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1961-01-20

Én azért azt mondanám, ho; y mind a 4-re gondoljunk és a másik háromra is fektessünk súlyt, ahogy az anyag mep is jelöli ezeket, természetesen jó lenne az elvi részeket is tisztázni, mint pl. a kulturált magatartásra nevelés. Pl. hogy mire mondjuk azt, hogy megfelelő erkölcsi magatartásu, mert anélkül nem lehet kul­turált magatartásról sem beszélni. Számítani kellene az idősebb dolgozók segítségére is, mert ezt a nevelési tényezőt a KISZ nem. használja ki most sem. Fel kellene figyelni ezen belül arra, hogy ma már odajutunk, hogy a 16-18 évesek szervezett oktatásban vesznek részt és egyre több lesz a középis .olás tanulók száma. A KISZ tagok létszama nem öleli fel a HISZ-korúak fiatalokat teljes egészében,ezért úgy kellene vinni ezt a munkát, hogy a KISZ-en kívüli fiatalokra is hasson a ténykedésük. íz a hosszu­­távu nevelési terv a KISZ szervezeti életének megerősítését is szolgálja, úgy, hogy még több KTSZ-tag lesz és, hogy kialakuljanak ebben a munkában azok az ifjúsági hagyományok, amelyek később feltétlenül gyümölcsözővé válnak az ifjúság nevelésében. Virág elvtárs utalt egy nagyon, lényeges dologra, amelyet - véleményem szerint - ennek a mozgalomnak szolgáhia kell , ez a tagfelvétel. A fiatalok arányához képest csak 30-40 % a KISZ tagok száma. Véleményem szeriht helyes lenne olyan célt kitűzni, hogy minden KISZ-en kívülit bevonjunk Egy-két konkrét dolgot az anyaghoz: lenne a 3-ik oldalon kijavítani azt a megjegyzést, erőből történő támogatni szót a Pártbizottság A 5-ik oldalon: emelését irányozzuk el, egyáltalán ez: mert ilyen verseny folyik az iskolákon belül.’Javasolnám k, hogy ez a mozgalom s és elképzelhető, hogy tanulónak és ezt felhozza 4-re, Grubic s e1vtárs: A Schumeth és Holl elvtársak által felvetett uj gondolat oki: al ki kellene egészíteni ezt a. mozgalmat. Vannak bizonyos tapasztalatok az elért eredményeknél, de célszerűbb lenne véleményem szerint, ha a konkrét feladatokat elsősorban a helyi pártszervezetek szabnák meg. Helyes, ha mi kiegészítjük itt néhány gondolattal és azt mondjuk, hogy a párttitkárok és KISZ titkárok tanfolyamán ezekre hívjuk fel a figyelmet, de ne adjuk mi ki egységesen, hogy valamennyi üzemi alapoz rvezet er*re fordít­sa a figyelmet, hanem bízzuk a helyi pártszervezetek döntésére, hogy ott szabják meg, hogy melyik pontból melyik a legfontosabb rész, amit ott a helyi HISZ szervezetnek meg kell valósítani. Egyetértek Kikillai elvtárssal abban, hogy itt az ellentervnél lesz ellenállás az ifjúságnál is. Be az elképzelhető, hogy pl. a Telefongyárban megszabja a pártszervezet a feladatot és a párt, a szakszervezet igyekszik az ifiknél olyan nevelő munkát végezni, hogy ez a feladat megfelelően menjen. Ezenkívül javasolnám, hogy az üzemi párt és KISZ szervezetek vizsgálják meg a helyi feltételeket és úgy szabják meg feladataikat, ugyancsak azt is, hogy melyek azok a feladatok, amelyek a fiatalok nevelésére vonat­koznak. Virág elvtárs utalt egy nagyon lényeges d " olgáhia A fiatalok arányához képest csak 30-40 % szerint helyes lenne olyan célt i a KISZ szervezetbe, véleményem szerint helyes ' ’_í‘I""£. hogy a saját üzemfejlesztés résznél, - 1. pont eleje, - a javasolom megváltoztatni, mert a KISZ-re kötelező határozata, tehát'‘segitseV én nem tartom célszerűnek, hogy 0,2 -dél való emelését irányozzuk el, egyáltalán számot nem helyes előirányozni — v. ____,, TM _______________ ucj-u-l. ccívciüuj.uaui, inkább azt Írjuk, hogy ez a mozgalom segítse elő a tanulmányi átlag javítását és elképzelhető, hogy egy 4-5-ös tanuló segít egy 2-3~as tanulónak és ezt felhozza 4-re, vagy 3-asra, az lényegé­ben teljesiti ezt a feladatát. A kulturált magatartásnál, véleményem szerint úgy lenne helyes, ha nem egy évre, hanem végig vállalná, hogy kulturált magatartást tanúsít.

Next

/
Oldalképek
Tartalom