Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1961-05-26

e*/ Bár nem jellemző, de megtörtént, hogy az építészmérnököket a Kiég. Parancsnöksággá 1 idézés alapján hív" á k össze és szólítottak ±“ela ~turnát! Imi mu ka müszaki~'irány itasanak se­gítésére., ' Ezen"'bür<.űmm tikos" módszer semmiféleképpen nem en­­’ge'ö.hető' "meg a j'■vben ■ f, / A községpolitlkai tervek levitele s a lakóbizottságok által való megtárgyalása olyan szempintból formális, hogy az el­hangzott javaslatok nem jutnak megfelolőena Kerületi' l?'áháös VB: tudomására. De' leg~főké7pen az a kifogásunk, Hogy mar itt kellene - mint indAtó fórum - elsődlegesen a lakossággal meg­tárgyalni és javaslatot tenni, hogy e tervből mi az, amit társadalmi munkában fognak elvégezni, vagy egészítenek ki a ? terven túlmenően, hogy pluszként társadalmi munkában elvégzik. g. / A Kerületi VB. 1960.II.-19.-én határozatot hozott, hogy a Tanács VB dolgozza ki a lakóbizottságok feladatait, jogkörét, a társadalmi tevékenységük fő irányát és a társadalmi munká­val kapcsolatos feladataikat. Bár a Fővárosi Tanácsnak hason­ló tárgyban jelent meg egy füzete, amelyik a lakóbizottságok munkájával általában foglalkozik, de nem pótolja a Kerületi Párt VB által megszabott feladatot. 3«/ Körzeti pártszervezetek, politikai felelősök, sejtek. A körzeti pártszervezeteknek a társadalmi munkával való foglal-, kozása terén elég vegyes kép alakult ki. Amíg a IX és I-es kör­zetben a társadalmi munkának politikai' irányítása tevékenységük zömét jelenti, aduig a Vlfl-as körzet még nem tudja átfogni e feladatot és je 11 emző^J'hoyy a "szerződések megkötésére összehív vott értekezléTTdejc aTá< ^' tartottak körzeti vezetőségi ulé'sű a kulturmünká' tár^yabc'öŰ _ Tgy "rés'zűkröl e 'fontos jelentőségű értekezleten senki ncmviub részű. ~ A körzeti pártszervezete.- elsősorban a politikai felelősökön keresztül irányítják a munkát- Megállapításunk, hogy a vizsgált 3 körzetben a politikai felelősök egyrésze megfelelő elvtárs. Itt külön ki kell emelni a IX.. körzethez tartozó Kiss Gyula elvtársat, aki megfelelő módon igyekszik területe tömegszerve­zeti aktíváit összefogni ás fő módszere- . a lakosság felé a sze­mélyes példamutatás. A Kövér Lajos ű. 1'9 ~ s z. lakóház' s e'jtfe­­lelose jelentette,~'hogy az ott lakókat soha társadalmi munkára igénybevenni nem lehet. Olyan ház, ahová társadalmi munkára agi­tálni be sem lehet menni0 Kiss Gyula et. személyesen jelent meg és munkája eredménye, hogy a Tanács által 2 éve Ígérgetett mosókonyhát a lakók segítségével építették?fel. Jellemző, hogy 6 fő segítséget kért és 13~an jelentkeztek. A körzeti pártszervezetek munkáját leginkább nehezíti, hogy a regisztrált párttagok lakóterületükön jóformán poljti kai mun­kát nem"'v"egeznők'Sár"c.z "eTT.nfor'vádl"!om után a Központi" "Bízott-

Next

/
Oldalképek
Tartalom