Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1961-01-27
Az igényességgel kapcsolatban meg kell mondani, hogy néha sokszor túlságosan is igényesek vagyunk az alapszervezetek felé. Úgy mondanám, hogy elég sok feladattal rakjuk meg az alapszervezeteinket, pedig nekünk a maximális igény mellett azzal is számolni kell, hogy nem mindegyik titkárunk, pártvezetőségi tagunk egyforma képességgel bir, a lényeges dolgok megállapításánál és a végrehajtásnál is eltérések mutatkoznak, ezekkel is számolni kell. Itt volt a normakiigazitás. Van ilyen súlycsökkenés a másik oldalon is,hogy a végrehajtás ellenőrzése során, ha a kerületi pártepparátus nyomja, akkor az a határozat kb. lenn is megy, de ha fentről nem nyomjuk, akkor az a határozat mindig háttérben marad. Vagy amikor a határozat végrehajtásáról tájékozódni akarunk, ott sem mindig a leglényegesebb részek jönnek ki felénk. Ezen a területen - véleményem szerint - nagyobb igénnyel kell fellépnie a VB-nak és nagyobb gondot kell fordítani a középkádereink képzésére. Itt tettünk lépéseket az üzemi középkádereink politikai oktatásba való bevonásában. Egyrészt a titkári értekezleten a színvonal növelésével, csoportos titkárin próbálunk több segítséget adni, de változatlanul feladatunk, hogy több segítséget nyújtsunk, főleg az ellenőrzés és a végrehajtás megszervezésében lenn az elvtársaknak. Igaza van Varga elvtársnak, hogy általában nem lehet előbbre menni, mint pl. az egyházi szertartások kérdésében, de ha ráállunk, akkor a gyakorlatban fog is menni. Pozitívnak tartom, hogy bármilyen anyag kerül a VB elé, arra nagyon ügyel, hogy színvonalas legyen, de talán arra nem eléggé, hogy mik azok a kérdések, amikre nekünk nagyobb súlyt kell helyezni. A VB javasolta, hogy egy széleskörű vizsgálattal, a pártszervezetek bevonásával vizsgáljuk meg a pártszervezetek kommunista munkástilusát, kell vinni egy anyagot a Budapesti VB felé és ugyanakkor ezen a területen előbbre megyünk. Vagy pl. gazdasági vezetőink egyrésze nem érzi a szocialista gazdaság bővítésének fontosságát. Számtalan elvi probléma, amiben nekünk feltétlenül előbbre kell menni. Ami nagyon jónak értékelendő még a VB munkájában, hogy egy adott terület megvizsgálásában a felmerült problémák nyomán egy újabb terület kerül megvizsgálásra, amely az előbbivel szoros kapcsolatban van, mint pl. az egyik körzetet vizsgáltuk:, ahol azután kiderült, hogy a továbbiakban az iskolák és a körzetek kapcsolatát is meg kell nézni. Vagy pl., az üzemszervezés kérdésének vizsgálatánál megállapítottuk, hogy az iparigazgatókkal kell tanácskozni,^ hogy ők is segítsenek, de itt meg már felmerült, hogy a középkáderekkel is probléma van, a művezetőkkel, akiken sok minden áll, vagy bukik; a műszakiakkal, akik nem megfelelők, nem képezik magukat. Ezek újabb problémákat vetettek fel, s ezekre is gondolni kell. Igaza van Schumeth elvtársnak és magamra is veszem, hogy én sem nézem meg mindig alaposabban az anyagokat, amik a VB elé jönnek, nem szerzek tapasztalatokat ezekkel kapcsolatban. Zatureczki elvtárs felé szeretném mondani, hogy neki mindig így kellene hozzászólni, mint ahogy most szólt hozzá. Általában az a jellemző ránk, hogy mindenki a maga területéről beszél. Van tehát javítanivalónk valamennyiünknek.