Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1961-01-27

- 4 -Határozatainkat illetően. Általában a hozott határozatok helye­sek. Olyan esetben, amikor az élet azt igazolja, hogy nem megfelelő, akkor arra visszatérünk, mint pl. a nfltanácsok létre­hozása a munkásszállásokon, amelyre nem volt lehetőség, ezt a VB újra tárgyalta és visszavonta. Annál is inkább n jónak mondható a határozatoknál a helyzet, mert ez a VB azt mondja, hogy inkább kevesebbet, de az jó legyen és a hozott határoza­tokat azután végig is visszük. Ebben az is szei'epet játszik, hogy nem ÉqgEdja el a VB úgy, ahogy az van, hanem megnézi és csak ha helyes és jó. A tartalommal kapcsolatban: csökkenteni kell a gyengébb és növelni a színvonalasabb anyagokat. A másik tartalék,hogyha VB tagok általános felkészülése, a VB anyagok tanulmányozása rendszeressé váljon és mindig alaposabb és mélyebb legyen, a 5-ik tartalék, hogy az eddiginél jobban ismerkedni a kerü­let minden részével, különösen azon elvtársaknak, akik egy területhez vannak kötve a munka szempontjából. A VB munkastílusának problémája. A munkaterv alapján kétheten­ként rendszeresen ülésezünk. Itt figyelembe kell venni, hogy általában 1-2 napirendi pont van aVB-n. Milyen törekvések jellemzik a VB-t a munkastílus kialakításában és helyes-e ez, vagy tovább kell már menni? Az egyik dolog, hogy olyan törekvés jellemzi, hogy általában azt szoktuk csinálni, hogy az év első felében több határozatot hozunk és javaslatokat, a második félévben általában csak egy napirendi pont van és zömében visszatérünk a régebbi, az első félévben hozott hatá­rozatok végrehajtásának táx'gyalására. Érdemes rajta elgondol­kozni, hogy ez mennyire helyes, mennyiben jó és esetleg módo­sítani rajta. A másik ilyen törekvés, hogy kevés határozatot, de jót és az végre is legyen hajtva. Általában mindig kivá­lasztunk egyet, kettőt és azt mondjuk: ezt végre kell hajtani, a többit mint javaslatot vegyék figyelembe. Persze, nem egy­szer előfordul, hogy visszaadjuk az anyagot azzal, hogy tár­gyalják meg a kommunistákkal, az összdolgozókkal és azután hozzak újra a VB elé. Igaz, hogy igy kétszer kerül a VB elé, de akkor elvi vita alapján és a dolgozókkal való megtárgyalás után hozzuk meg az alaposabb határozatot. 5-ik ilyen törek­vésünk, hogy ne csak a határozatok hozataláig terjedjen a VB tevékenysége, hanem ez a testület a végrehajtásban és a végrehajtás ellenőrzésében is résztvegyen. Ebben, azt hiszem, sokat mentünk előre, mert általában minden VB tag résztvesz valamely munka végzésében, végrehajtásában. Nem mondom, hogy kielégítően mentünk előbbre, de ez adott módot, hogy az egyes VB tagok ténylegesen megismerkedjenek a területtel. Még egy ilyen törekvés, hogy a VB nemcsak igyekszik jó kez­deményezések kialakítására munkájában, hanem arra is nagy gondot fordít, hogy más kezdeményezéseket felkarol., Mint volt pl. a pedagógusok marxista továbbképzése, amelyre kétszer tért vissza a VB, és egy sor más ilyen dolog is volt, nem beszélve arról, hogy szélesíteni kell. Itt van pl. a közoktatási re­formtervezet. Megtárgyaltuk, láttuk, hogy megvan a lehető­sége, felkaroltuk, ráállitottuk az elvtársakat és ma már nincs olyan iskola, ahol nincs politechnikai képzés. Vagy itt van a különböző rétegek politikai oktatása, pl. a tudományos inté­zetek dolgozóinak, a Tanács dolgozóinak 2 éves marxista tanfo­lyama.

Next

/
Oldalképek
Tartalom