Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1960-01-22

1. Úttörőink erkölcsi nevelésében a tavalyi évben központi helyet foglalt el a 40 éves jubileumra való felkészülés során beindított forradalmi nyomolvasói munka. Ebben az évben Hazánk felszabadulá­sának 15. évfordulójára való felkészülés során tovább folytatják a nyomolvasói munkát. Milyen célt akartunk elérni a nyomolvasói munka bevezetésével? a. / Ismerjék meg népünk hősiességét, személyes kapcsolatot teremtsenek á munkásosztállyal, dolgozó népünkkel. b. / Reális érzékelésül lássák meg a jelen valóságát, érzékeljék a jelenhez vezető utat. A nyomolvasói munka eddigi eredményei: A kerület úttörői több mint 250 veteránt kerestek fel a múlt év folyamán. Ezekkel az elvtársakkal folytatott beszélgetést őrsi naplóban - Írásban, rajzban, fényképekkel dokumentálva - rögzítet­ték. Sok érdekes adattal, dokumentummal ismerkedtek meg, ami a múlttal kapcsolatos. A tavalyi tanév végén a legszebb gyűjtemények­ből állítottuk össze a kerületi hősök könyvét. Ezekkel a veterá­nokkal, akikkel megismerkedtek, most is.tartják a kapcsolatot úttörőink. A veteránok őrsi foglalkozásokra, ünnepségekre járnak el. De úttörőink közül is sokan járnak el idősebbekhez beszélgeté­sekre, illetve ezeknek segíteni. Eredménye Volt a nyomolvasói munkának az is, hogy úttörőink megismerték a kerületet, megismer­ték az illegális harcokat. Az idei tanévben újból beindítottuk ezt .ármunkát. Tavaly 1919-től 1945-ig dolgoztuk fel az adatokat. Az idén 1945~től napjainkig. Az idei tanévben milyen feladatokat oldottak meg? Valamennyi csapatnál megindult a nyomolvasói munka, Orsók, rajok különböző feladatokat kaptak. Kevés kivétellel minden csapat elkészítette a felszabadulást ábrázoló térképet, amelyen időnként jelezték a felszabadító hadsereg útját. Egy-egy őrs emlékfát ültetett, a rajok dokumentumokat gyűjtöttek a felsza­badulással kapcsolatban; üzemeink fejlődésével kapcsolatban és az alapított létesítményekről; részvesznek a társadalmi munkában az ifjúsági parkban és más helyen. Van olyan csapatunk, amely az egész ország úttörőcsapatával felvette a kapcsolatot, gyűjtik az egész országból az adatokat. Több csapat gondoz szovjet sírokat. Többen szerveztek az idéi tanévben szovjet, magyar pajtás-találko­zót. Felkerestek egykori harci helyeket, elvtársakat, akik elsők voltak a 45. utáni élet beindításában. Megállapíthatjuk, hogy a nyomolvasói munka uj szint vitt a csapatok életébe. A csapatvezetőségek, ha nem is minden helyen egyforma mértékben, de törődnek ezzel a munkával. Útmutatásokat adnak és értékelik időnként, az eddig gyűjtött munkákat kiállítják. Erkölcsi vonatkozásban igen komoly eredménye volt mind a tavalyi, mind az idei nyomolvasói munkának. Néhány probléma jelentkezik a nyomolvasói munkában: néhol jelentkezik a nyomolvasói munka mechanizmusa, a nyomolvasni • kiment pajtások némelykor nem tudják, hogy miért csinálják ezt. Némelyek nem kapnak kellő utasítást munkájukhoz. -Pedagógusainknál néhol jelentkezik a kisajátítás veszélye is, ami azt jelenti, hogy az úttörők által végzett nyomolvasói munkát osztálymunkaként keze­lik és kötelezővé teszik az osztály valamennyi tanulója számára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom