Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1960-01-22

Tóth elvtárs: Először a vezetés problémáival szeretnék fog- 1 ál kozni. FTTlanatnyilag úgy néz ki, hogy nem áll úgy, ahol lennie kellene, Meg kell mondani, hogy a KISZ szervezet nem irányitja az úttörőket és az ellenőrző munka sem olyan,amilyen­nek kellene lenni. Nagy erőfeszítéseket tesznek a jó kivá­logatás irányában és mégsem megy azért, mert ez a KISZ Bizott­ság szerves munkájának kellene lenni. Itt kell a helyes módszereket megtalálni, hogy a KISZ szervezetek is érezzenek felelősséget az úttörő munkáéx't. Ez a kérdés összefügg a szex'vező testületek kérdésével, mert azt hiszem, az úttörő elnökség sem fordít erre elég gondot. Az anyagi kérdés: ha az üzemi KISZ szervezetek a magukénak érzik az úttörő csapatot, nem hiszem, hogy ne adnának a szerző­désekből adódó pénzből az úttörő csapatoknak is. Én is fel szeretném vetni, hogy nem jellemző amit Gábor elvtárs elmon­dott. Abban az iskolában valóban olyannyira probléma van, hogy az igazgató azt is kijelöli, hogy ki mihez szóljon hozzá egy-egy értekezleten. Ez mutatja ennek az igazgatónak a helytelen vezetését. Itt egyébként vizsgálat folyik, mert probléma van más vonatkozásban is. A pedagógus pártszervezetek kérdése: nem áll fenn az, hogy nem foglalkoznak az úttörők kérdésével. A helyzet az, hogy eddig volt egy kerületi pedagógus vezetőség, amelyben benne volt Illés elvtárs is, most ez nincs, mert az alapszervek kinn vannak. Az elvtársak foglalkoznak az úttörő szervezetek­kel, sőt odáig akartunk menni, hogy az elvtársak a napközi­sekkel is foglalkozzanak személyi vonatkozásban. Virág elvtárs: Több éve látom, hogy nagyon szorgalmazzák, hogy a rajmunkának a megszervezése menjen. Nem tudom, látják-e az elvtársak, hogy a mozgalom módszere az iskolai módszerben az őrsi munka felé mindig itt bukik át. A gyerekek képesek arra, hogy 8-9 gyereket irányítsanak, de már JO gyereket irányítani, vezetni, nem. Ezt pedagógusok csinálják, és észrevétlenül átrántják a mozgalmat az iskola életébe. Kellő mozgalmi tapasztalat bal rendelkező rajvezetővel nem történik me^, de ahol beszélhetünk mi kellő mozgalmi tapasztalatról? Ezért javasolom, hogy próbáljuk mi az őrsi munka tartalmát erősíteni. Az úttörő szervezet eddigi léte során rengeteg jó mozgalmi módszerhez jutott a gyermeknevelésben. Általában tapasztal­ható, ha egy úttörő vezető kinőtt az úttörő vezetésből, el­kerül és az általa alkalmazott gyakorlati módszerek is fele­désbe mennek, pedig ebből feltétlenül sok helyes dolgot és módszert lehetne leszűrni. Ezt a célt szolgálnák a raj- és csapatnaplók is, amit azonban vagy vezetnek, vagy sem. Ahogy most csinálják, a nyomolvasási versenyt, ez kitűnő neve­lési módszer. Ami a KISZ-es ifik problémáját illeti, én leg­alább 12 éve hallom, hogy ifjúsági vezetőket a DISZ-ből, ifjúsági vezetőket a KISZ-ből... ehhez most már feltétlenül hozzá kell fogni. Nagyon lényeges ami itt felmerült az ifivezetők ós a tanári testület kapcsolatát illetően, ezt valahogy elemezni kellene, mert sokszor ezen bukik meg. Amellett konkrét segítséget igényeljenek a csapatvezetők a felnőttektől, ne csak általában, hogy segítsenek, hanem mondják meg, hogy miben és hogyan kérnek segítséget.

Next

/
Oldalképek
Tartalom