Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1960-12-09

MSZMP. XIV.kor. Bizottsága.____ B/XIV/1/286, St.sz;449. Készült? 20 pl-bán. HATÁROZATI JAVASLAT a bűnüldöző szervek törnegkapc s o 1at;ónak e lmé ly i t é s épe.. A XIV.kér. Kapitányság, a kerületi Pártbizottság f.év szeptember 2-án kelt határozata áLapján az egész állomány bevonásával megvitatta a rend­őrség tömegkapcsolatának kérdését, egyrészt szakmai értekezletek kereté­ben, továbbá a BM pártszervek pártértekezletei és taggyűlései keretében. A megbeszélések igazolták, hogy bár az utóbbi két évben komoly eredmé­nyek mutathatók ki a kér. Kapitányság dolgozói, valamint a kerület lakosságának tömegkapcsolatában, azonban még voltak több olyan téves nézetek és álláspontok, főleg a bűnügyi vonalon dolgozó elvtársaknál, amelyek felszámolásához sok segítséget; adott az anyag megvitatása.. A fennálló hiányosságok kiküszöbölésére lefolytatott értekezletek,viták alapján az alábbi határozatokat hoztuk; 1. A kerületi BM pártvezetőség valamennyi BM alapszerve területén komoly elvi harcot folytat a tömegkapcsolat egészséges fejlődését gátló1 helytelen nézetek ellen. így a tömegek iránti bizalmatlanság szektáns megnyilvánulásai, a tömegkapcsolat helytelen értékelése /elvtelen kapcsolattartás, bürokratikus megnyilvánulások, "kis ügyek" lebecsülése, szakmai szüklátókörüség, önelégültség, stb./ ellen. Erre a célra felhasználjuk a pártcsoport értekezleteket, taggyűlé­seket, pártnapokat, valamint egyéb politikai megnyilvánulásainkat, a havonta szervezett kötelező politikai előadásokat, pártoktatást és a szemléltető eszközöket, faliújságokat, stb. Hasonlóképpen pártcsoport értekezleteken, taggyűléseken rendszeresen értékelni fogjuk a helyes és helytelen nézetekből adódó gyakorlati, tevékenységet olymódon, hogy a helyes, a jó intézkedéseket, ügyinté­zéseket a kollektívák előtt népszerűsítjük, ugyanigy a helytelen intézkedéseket és megyilvánulásokat tanulságként a kollektívák egészséges állásfoglalása érdekében ismertetjük., 2. A kerületi BM pártvezetőség kapcsolatot létesít a körzeti pártszer­vezetekkel, valamint a jelentősebb-üzemi pártszervezetekkel. Kiépiti, illetve megszilárdítja a kapcsolatát a területi társadalmi és tömegszervezetckkel is. ugyancsak kapcsolatot létesítenek az őrsök pártszervezetei is a területi pártszervezetekkel. k tömegkapcsolat fejlesztése érdekében a BM pártvezebőség és az alapszervi vezetősé­gek a Központi Bizottság 1999- októberi határozata szellemében biz­tosítja a BM szervek kommunistáinak a területi pártcsoportok, kommu­nista sejtek munkájába való bekapcsolódását. 5. A kerületi BM pártve zotőség és a kerületi HM alapszorvezetek vezető­ségei félévenként vezetőségi ülésen napirendre tűzik a tömegkap­csolat alakulásának helyzetét. Ennek alapján mérlegelik a fejlődést, a pozitív és negativ jelenségeket alapszóevenként, illetve szak­területenként és határozatokban szabják meg a tapasztalat alapján a további konkrét feladatokat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom