Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1957-10-25
16 Ezekért a dolgokért olyan elvtára, mint Pata elvtárs, felel. Ezért azt mondom, hogy amit Békési et. mondott, sokkal őszintébb, mint Pata et. volt. Békési et. tényleg bejött hozzám, hogy a pártot kellene szervezni, de ő őszintén megmondta, hogy van egy olyan ember, aki miatt ő nem lép oda be. En is egyetértek a Pata et-ra vonatkozó javaslattal, a Békési et-ra vonatkozóval nem. Szabó Károl.vné et. Teljes mértékben egyetértek a 2 előttem fel szólaló elvtárssal. Azonban megmondanám azt is, hogy Pata et. 55 óta vesz részt a munkásmozgalomban, a emlékeznie kellett volna, hogy milyen kárt vont maga után a frakoiózás, de a volt MDP-ben is. El kellene gondolkozni a Baldauf et-ra vonatkozó javaslaton. Az a javaslatom, hogy a VB figyelmeztesse, hogy a jövőben jobban nézzen meg mindent, alaposan nézzen körül és csak akkor foglal jon állást, amikor megbizonyosodott, hogy az igazgatónak igaza van. A 4-ik határozati javaslat azt hiszem, téves fogalmazáson alapul, én javasolom, hogy hívjuk fel a taggyűlés figyelmét. Kerénai et. Egyetértek az eddigi javaslatokkal. Felcsutl et. Ami a Baldauf et-at illeti súlyosbító körülménynek tartom, hogy ha ő szilárdan, határozottan foglalt volna állást, nem igy történt volna. Az ő ottani szerepe egyáltalán nem mond ható pozitívnak, nem beszélve a Mohos ügyről, amihez lehetetlen, hogy hogyan állt hozzá, az teljesen kimeríti a centralizmusnak megsértésének vaskos hibáját. A Pata et. kérdése: benne van egy csomó jellembeli fogyatékosság és meg kell mondani, hogy durván hazudik. El kell gondolkozni, hogy leváltsuk-e. S csak abban az esetben ázabad úgy határozni, hogy ottmarad, ha mélységes önkritikát fog gyakorolni a taggyűlé sen. Adjunk neki egy fél évet, adjunk lehetőséget arra, hogy ezen változtasson. A VB egy fél év múlva újra napirendre tűzi és megnézi, hogy addig hogy dolgozik. Egy csomó embert már most is megfélemlítettek azzal, hogy ' látják, hogy Békési már elkerült és Patát megerősítették. t • Grubics et. Nagyon egyetértek ezzel a javaslattal és ha mi el érjük azt, hogy a taggyűlésen nyílt önkritikát gyakorol, akkor biztos, hogy végeredményben mégis csak fog belőle tanulni. Baldauf et-al szemben az a véleményem, hogy ne adjunk neki párt büntetést, hanem úgy figyelmeztessük, hogy/kritikát gyakoroljon a taggyűlésen ő is, igy ebből komoly tanulságot fog levonni. Schumeth et. Nekem is ugyanaz a véleményem, hogy adjunk még egy időt neki. A Békési ée a Baldauf büntetését eltörüljük és Baldaufot szóbelileg figyelmeztetésben részesítjük. El kellene dönteni, hogy a Mészáros et-aak kellene tartani a taggyűlést, vagy a titkárnak és akkor Mészáros et. szóljon hozzá á VB meg bízásából. Ez igy jobb is.