Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1957-10-25
i- 9 -A nevelés kérdése: Javasolom azt, hogy a határozati javaslatot egészítsük ki azzal, hogy a KISZ szervezet is foglalkozzon a fia talok nevelésétel. Kb. 2 ezer dolgozót fogunk beiskolázni. Azt hiszem igy tudunk itt is valami eredményt elérni. Egy félreértést akarok tisztázni a gebin-üzleteknél. Ugyanolyan üzlet az is mint a többi, azzal egyetértek, hogy felülvizsgáljuk a gebines üzlet vezetőket, stb. De téves az is, hogy olyan sok egyetemet, techni kumot végzett ember van az országban, akik nem tudnak elhelyezked ni. Bűi ellenkezőleg, hiányt tapasztaltunk ebben a tekintetben. Itt van a liget kérdése, amely óriási terület, amelyet szintén a vállalatnak kell ellátni. Nagypbb rendezvények alkalmával több vállalatot kell erre mozgósítani. Azt szeretném, javasolni, hogy tegyünk felterjesztést a Tanáccsal karöltve a liget ilyen szempontú kiépítése felé. Jó lenne fedél alá hozni ezt a kérdést. Sípos et. Nagyon örülök annak, hogy a VB a kereskedelem kérdését napirendre tűzte. Úgy gondolom, hogy mint tapasztalatátadást fel fogjuk vetni ezt a kérdést a többi kerületben is. Néhány ezempontot, néhány elvi kérdést akarok felvetni, ami előbbre kell, hogy vigye a dolgot. Az ellenforradalom alatt volt a kereskede lemnek egy vizsgája, ami nem teljesen sikerült. Egy biztos, hogy nem keletkezett infláció és ez jó eredmény a kereskedelem számára. Ezzel nem a szocialista kereskedelmet védem, hanem a szocialista rendszert. Arról van szó, hogy lényegében egy fontos társadalmi jelenség zajlik le, s ha mi megfelelő módon fel akarjuk vetni a problémákat, az egész népgazdaság figyelembevételével kb. 50-40 millió forint. Meg kell mondani, hogy egy kicsit szerényebbenek kell lenni. Gomulka elvtárs azt mondta, hogy aki azt mondja, hogy kell valami, az azt is mondja meg, hogy honnan és lehetőleg a maga területéről javasolja. Ami a deklasszált elemeket illeti, nyilvánvaló, hogy ezek nem a Aehezebb munkába helyezkednek el, hanem a könyebb munkaterületre. A borravalót megszüntetni nem lehet, meg kell mondani, hogy a magánkereskedelmet túl korán számoltuk fel. Ami a káderkérdéseket illeti, lesz olyan jelentős állami intézkedés, amely ezt a kérdést meg fogja oldani. A társadalmi ellenőrzés kérdésére teszek egy javaslatot, hogy a tanáccsal karöltve tegyünk javaslatot a SZÜT-nak, hogy a társadal mi ellenőrzés munkájába kapcsolódjanak be. Egyetértek azzal, hogy szervezze meg a Tanács azt, hogy előzetes rendeléseket adnak le, de elárulom, hogy most készül egy olyan rendelet, amely az áru félretevését tiltja meg. Gazdasági problémaként jelentke zik a nyereségrészesedés. Nekünk az volna a feladatunk, hogy értéék meg a dolgozók, hogy megkapják a lj-ik hónapot, de ebben érdekelt az ipari vállalatok, a kereskedelem és a fogyasztó is. Ezzel függ össze a vállalati ellenőrzés kérdése: 5-7 ezer válla lati ellenőr dolgozik Magyarországon összesen, 8 ez nem jó. Az ellenforradalom ezt a vállalati ellenőrzést szétverte. Az ellenőrt abban kell érdekeltté tenni, hogy a vállalatban ne legyen korrupció, csaláí. Az adminisztratív részről helyesnek tartanám és javasolom, hogy kérjenek a kerületi ügyészségtől ős a rendőrségtől beszámolót arra, hogy ők magúk milyen lépéseket tettek éa az elmúlt időkben milyen tisztogatást végeztek. Mi elleniében állunk sokszor az ügyészséggel, mert akiket mi nem tartunk megfelelőnek, ők azt támogatják, helyes lenne ennek utánna nézni. Javasolnám, hogy Kiss elvtársnő a Nőtanács titkára vegye fel a kapcsolatot velőnk és egy pár* dologban tudnánk segíteni,