Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1957-10-25

I- 4 Szeretném még megemlíteni, hogy most van építés alatt egy áruda, amely pult nélküli áruda lesz. Felvetődött a tanulóképzés. Mi 18 sokat gondolkoztunk, hogy mi annak az oka, hogy nem tudja biztosítani a vállalat a szakember-képzést. Itt jelentkezik egyrészt, hogy a gyerekek, a tanulók a kereskedelmet az utolsó helynek tarvtják, amikor már végig jelentkeztek minden üzemi szakmában, a másik, hogy a szakmai kérdésben, a fizetésben a szakmai képzettség nem játszik szerepét, csak úgy van meghatároz ­va, hogy ennyi és ennyi id$ után, amit a kereskedelemben eltöl ­tött ennyi fizetést kap. Állítom, hogy az ellenforradalom óta a kereskedelem dolgozóinak fizetése 25 -JO >-al emelkedett, azon ­ban még mindig keveset tettünk. Varga et. felvetette a tiszto ­gatás kérdését, 2 ilyen ügyünk van, amely már folyik, ebben a két ügyben van rendőrségi eljárás. A leltárhiányokat úgy kíván ­juk megszüntetni, hogy ezeket a vezetőket leváltjuk és ahol tu ­dunk adatot szolgáltatni a visszaélésekre vonatkozólag, meg ­tesszük a feljelentést. A termelési értekezleteken foglalkozunk a leváltásokkal, kinn a dolgozók között általában erősen foglal ­koznak a leváltásokkal. A leltárhiányt az előző magasabb fize­­téaével kell az illetőnek megtéríteni, ugyanakkor a fizetése 2-500 ft-al csökken. A legutóbbi igazgatói megbeszélésen szüle ­tett egy olyan megegyezés, hogy a leváltott boltvezetőt 6 hóna ­pig más kerület még segédnek sem vehet fel. Pete et, A vendéglátóipar boltvezetői részéről sokkal nagyobb szakmai felkészültséget igényel, mint a kereskedelmi dolgozóké. Az üzletvezetők beállítása szakmai és politikai szempontból van megvizsgálva. A jelentés 2000-ről szólam! egy egységhez tartozik, ugyanakkor 5 ezerről van szó, mint ahogy Schumeth et. is megállapította. Az olcsó borral kapcsolatban; a borfor ­galmi vállattól hiába rendelünk olcsó bőit, amikor csak drágáb ­bat adnak. A fluktuáció kérdése: nyáron hatalmas létszámmal dolgozunk, mert italmérőkben nagy hiány van, ezeket utánna le ­építjük és a régi jó dolgozókat igyekszünk visszatartani. Persze, ha a jobb az uj dolgozó, akkor a régit bocsájtjuk el, <■' akik azután mennek a TET-hez, stb. és sokszor vissza kell venni az ilyen dolgozókat is. Sokszor előfordul, hogy felveszünk egy dolgozót és csak később, hónapok multva halljuk, hogy osztály ­idegen, bárónő, stb. Székét természetesen elbocsájtjuk, ebből is adódik a nagy fluktuáció. A 5-lk volt az anyagi normák betartása. Nálunk minden kalkulálni kell naponta, s természetes, hogy vannak differenciák, természetes, hogy egyik nap 20 fillér ­rel drágább, másnap 20 fillérei olcsóbb valami. Ninos nálunk stabil ár. A másik, hogy a 65 üzemben a kalkulációkat egy ember ellenőrzi, ami nem egyszerű feladat, s megállapítottuk, hogy nem is megfelelő és lépéseket tettünk a kicserélésére. A szakmai utánpótlás kérdésé nálunk Is probléma. Az első eset -most az államosítás óta, hogy 19 tanuló van a vállalatnál. Ez még nincs megoldva, igyekszünk Iskolákat beállítani. Van olyan, aki a saját üzletét kirabolta, ezt a rendőrség vizs ­gálja. A leltárhiány általában egész minimális, persze vannak nagyobbak is, de ez nem általános. Én tudomásul veszem, ahogy a jelentés kimondja, hogy jószívű ember vagyok. Nem próbálom az első kilengés alapján az egész életére kiható fegyelmivel suly­­tani, inkább megpróbálom nevelni azt a dolgozót és én a magam részére sérelmesnek találom ezt. Lz

Next

/
Oldalképek
Tartalom