Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1957-10-12
A beszerzéseknél az irodagépeket húzzak ki, mert ezt köz pontilag oldják meg, ne terhelje a kerület számvetését. a felújításnál egyetértek Grubios elvtárssal, az a javaslatom, hogy legalább egy esztendőt lehetne várni, hogy hogyan néz ki a túli fűtés, stb. Tehát, ha az elvtársak ug, látják, hogy szükség van rá, az idén is még meg lehet csináltatni . Még egy: az üzenek kiadási költségét még nc;;i tudtam áttekinteteni és az általános tapasztalat»áz , hogy az üzemek a bevételi terveket nagyon óvatosan tervezik. Nagyon sok teendő lesz a. elvtáréaknak azon a vonalon, hpgy a progresszivitást és az alapszervezetek felé is ezt az erőfeszítést végrehajtsák. wuhumeth e 1 vtárs : mindjárt az alapézérvekkel kezdeném, ahol probléma van ott meg kell beszélni az illető alapszervekkel, mert van olyan alapszerv, amely 6 ezer ft-ot tervezett be, csak propaganda célra. Ezt módosítani kell és bízzuk meg as gazdasági osztályt, hog,. beszélje meg velük és ha szükséges, módosítsanak rajta, .-i azért nciA költöttük el a betervezett összeget, mert hol az üzemekkel, hol az intézményekkel csinál tattuk meg a szükséges dolgokat, ezt mái nem lehet csinálni. Maradjon a 6 ezer, egy etértünk'ebben: /á VB egyhangúlag el fogadta./. a könyveknél az ezer ft-ot kevésnek tartom én is, tekintve, hogy a könyveink a felére csappantak, ha az alap könyvtárt megkapjuk, akkor csak a továbbfejlesztésre kell a pénz, azt tisztázni kell, a telefon: szerintem, ha a g vona lat beépítik, akkor elég lesz, vegyük le akkor ezt a úü ezret >5 ezerre, s negyedévenként fogjuk ezt leellenőrizni. 2Í körzetek vonalán az a helyzet, hogy most alakulnak ki, nincs mindnek helyisége, stb. Nem tudjuk, hogy most mit lehet csinálni a körzetekben ezzel tehát várni kell, hány körzet van, ahol már fix a körzeti helyiség? /l'orntran elvtárs válaszol, hogy 6./ Fortran elvtárssal végig fogjuk járni a körzeteket és megnézzük ezt az összeget. 2i kerékpároknál hagyjuk meg ezt az összeget. 2i parkettázás nál egyetértek azzal, hogy várjuk meg még ezt az évet. A szőnyeget, függönyt még az idén megtesszük. * bejárati ajtó és a tok marad, ^zt hiszem ilyen módosítással elfogad hatjuk ezt a tervezetet. 2i VB egyhangúlag elfogadta a köxtségveté si tervezetet a módosításokkal. Személyi javaslatok: 1. 2i i ’ émbutorgyár igazgatója kérdésében úgy foglalt állást a VB, hogy Belágyi elvtárs ne menjen vissza. Most még ( egyszer megnéztük ezt a kérdést és javasoljuk, hogy a VB módo sítsa az előző határozatát és Belágyi elvtárs legyen is mét az igazgató a I ’ émbutorgyárban. A Központi Bizottság iváder osztályának és a minisztériumnak is ez a véleménye, azzal, hogy vagy a áuglói Gépgyárba, vagy a rémbutorgyár ba vigyük. Brubics elv társ. Vigyük vissza a Belügyit a Fémbútor gyárba. Javasolom, bízza meg a VB Bchumeth elvtársat, hogy beszélje meg a pártvezetőséggel és taggyűlésen is meg kellene vitatni ezt. A VB egyhangúlag elfogadta a javaslatot