Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.19.a/3)
1989-03-28
lehetünk jelen a szakszervezeti mozgalomban, képesek vagyunk-e a szakszervezet érdekvédelmi tevékenységét megújítani. Lehet, hogy a szervezeti élet keretei átalakulnak, a pártmunka felté teleit önerőből kell megteremteni, de tudatosan fel kell vállal nunk a többpártrendszer körülményei között is, hogy a társadal mi -politikai -gazdasági fejlődés meghatározó tényezői akarunk maradni a jövőben is. Munkastílusunkat, módszereinket a munka helyen és a lakóterületen egyaránt ennek a célnak kell aláren delni. E tekintetben szembe kell néznünk azzal, hogy nem rendel kezünk nagy harci tapasztalatokkal többpártrendszer körülményei között, vagy már elszoktunk azoktól, s most e tapasztalatok meg szerzése, felelevenítése sürgető szükséggé vált. Ehhez tanulság ként fel kell tudni vállalni, s túl kell lépni a múlt hibáin, s egységet erősítő, akciódús mozgalmi tevékenységen keresztül ismét vonzóvá tenni a párt célkitűzéseit a tömegek előtt. A politikai pluralizmus keretei között felértékelődik a lakóte rületi munka szerepe. Ennek első vonalában a körzeti pártszerve zetek vannak, de feladatainkat nem értelmeznénk helyesen, ha csak az ott dolgozó kommunistákra számítanánk e tekintetben. A munkahelyi pártszervezeteken túl a különféle társadalmi és tömegszervezeteknek is meg van ebben a tennivalója. Őszintén el kell mondani, hogy közülük még nem mind készült fel erre a feladatra, a lakóterületi politikai munka gyakorlati megvalósí tása mindkét oldalon jelentős ellenállásba ütközik. Jóllehet vitatható, hogy ennek a lakóterületi pártbizottságok létrehozá sa-e csupán az egyedül járható útja, de kétségtelenül egyik útja, s ezt a gyakorlatot a majdan megszerzett tapasztalatok birtokában lehet alakítani, szükség szerint korrigálni. Az új stilusu lakóterületi munka feltételezi megfelelő személyi tárgyi feltételek megteremtését, nagy felkészültségű, vitakész kommunisták jelenlétét, az alternatív szerveződések legfontosabb törekvéseinek ismeretét, pozitív törekvéseikben a velük való