Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1989-04-19

8. A Rákosfalva parki Pártbizottság nőködésének eredménye -mi ­nősítéséhez az eltelt idő kevés - nincs szakadás a pártbizottság és az alapszervezetek között, sőt a kapcsolat rendszeres. Több alkalommal került sor fórumok szervezésére, ahol különböző tárnákról, kérdésekről kaptunk tájékoztatást. Nem ke I I félni a lakóterületi pártbizottságok megalakításától. Dr. Ságh y Vi l mosné elvtársnő : Legfontosabb, hogy helyzetbe hozzuk magunkat, késésbe va ­gyunk. Két- három akcióprogramot kell kidolgozni. Május 1-re mozgó s i t an i kell. Tanácstagi - képviselői választásokat el kell kezdeni előkészíteni,^ mert az alternatív szervezetek nem késlekednek, erre fel kell készülni agitációval, ellenérvekkel, stb. Tehát két - három témát tűzzünk zászlónkra, olyanokat, amiket meg is tudunk valósítani. A PB tagjait ne reszort feladatokkal bízzuk meg, hanem akció feladatok végrehajtásának segítésével. Az én erősségem a tájékoztatás, elemzés, de mindegy mi lyen feladatot kapok, szívesen vállalom. Dr, Varga József elvtársi A fegyelmi bizottságot meg kell bízni szedjenek össze a szervezeti szabályzat és a fegyelmi szabályzat módosításához ötle­­teket, javaslatokat, ami hasznosítható. A társadalompolitikai munkabizottság alapvető társadalompo ­litikai kérdésekkel is foglalkozzon az agitáció, propaganda, ideológián túl, amihez a kerületben működő intézetekben dolgozó kommunistáit vonja be. Kiss Ka t a I in elvtár snő ; Az alapszervezeteket nem szabad magukra hagyni ebben vál ­laljon nagyobb szerepet a pártbizottság . 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom