Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1986-02-27

eredményességét. Bizakodását fejezte ki, hogy a vállalati tanácsok létrejötte és elterjedése elősegíti, hogy ne csak egy szűk vezetői réteg érzékelje a megnövekedett felelős­séget. Feladatul szabta, hogy az előterjesztést a párttit­károk körében ismertessék, s a pártszervezetek foglalkozza­nak a működés tartalmi kérdéseivel. 2. A Politikai Vitakörök munkája, fejlesztésük feladatai. A vitában szót kapott, hogy a kis létszámú pártalapszerve­­zetek szinte kivétel nélkül működtetik a szóbeli agitáció csoportos formáját. Kulturális területen hasznosnak ítélik meg a vitakörök szerepét, s a jövőben is szükséges a tuda­tos szervezés. A fiatalok körében az ifjúsági vitakör meg­felelő színtere a közvetlen politizálásnak, s leghatékonyabb formának a kiscsoportos agitáció bizonyulhat. Annak oka, hogy a vitakörök száma csökkent abban is fellelhető, hogy leszoktunk az agitációs munkáról. A jelenlegi nemzetközi és belpolitikai helyzet sürgető igényként jelzi az agitá­­cióval való fokozottabb foglalkozás szükségességét. A testület állásfoglalása szerint: a pártszervezeteknél minden helyzetben nagy szükség van a szóbeli agitáció e csoportos formájára. E tekintetben döntő a személyi felté­telek megteremtése, a vitakör vezetők személyének megfele­lő kiválasztása és továbbképzése. A testület egyetértett a Budapesti Pártbizottság javaslatával, melyszerint a je­lentés az 1986. l.sz. Fórumban szerkesztetten - az előter­jesztő nevével - megjelenjen, mert ez elősegíti a kölcsönös tapasztalatcserét, a zuglói példák megismerését, hasznosí­tását . A végrehajtó bizottság az előterjesztést elfogadta azzal, hogy azt ismertetni kell mind az apparátus,mind az agit­­prop. titkárok körében. 3. Az 1985/86-os pártoktatási év indításának tapasztalatai. Az előterjesztés során hangsúlyt kapott, hogy az 1985/86- os oktatási év mind tartalmában, mind szervezeti keretei­ben változást hozott az elmúlt négy évhez képest. Az

Next

/
Oldalképek
Tartalom