Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1986-12-04

A pártfegyelmi bizottság határozatainak megalapozottságát jel ­zi, hogy ez ideig egyetlen esetben sem fellebbezte meg a párt ­szervezet, a végrehajtó bizottság, illetve a pártfegyelmi bi ­zottság személyre szóló határozatait. Megválasztásuk óta lefoly ­tatott, illetve ellenőrzött 72 eset közül a Budapesti Partfegyel ­mi Bizottság két esetben foglalkozott fellebbezés folytán ügyeink kel, egyik esetben enyhítette, másik esetben megerősítette a XIV. kerületi Pártfegyelmi Bizottság határozatát, Egy Ízben élt kiemelési jogával. A kerületi pártfegyelmi bizottság dön ­tését megerősítette. A pártfegyelmi bizottság munkaterv szerint dolgozik, üléseit havonként, illetve szükség szerint tartja. A kerületi pártfegyelmi bizottság felkészülten végzi munkáját a megváltozott körülmények között, nagy felelősséggel él dön ­tési jogával, körültekintőbben ellenőrzi az üzemi, intézményi pártfegyelmi bizottságok és a pártszervezetek pártfegyelmi ügyeiben hozott döntéseit. Felülvizsgálati, kiemelési jogával ez ideig öt esetben élt. Ebből egyet enyhített, két esetben súlyosbította, két ügynél megerősítette a pártbüntetést . Párttag általi fellebbezéssel egy Ízben foglalkozott, melyet enyhített a pártfegyelmi bi ­zottság. A pártfegyelmi bizottság informáltsága megfelelő, ismeri a pártbizottság és a végrehajtó bizottság, a kerület egész éle ­tére vonatkozó határozatait. A fegyelmi bizottság rendszeresen tájékoztatja a Párt- Végre ­hajtó Bizottságot az alapszervezetek és fegyelmi bizottságok döntéseiről. A pártfegyelmi bizottság elnöke állandó meghívott a végrehajtó bizottság üléseire, ily módon a kölcsönös, információ biztosí ­tott . A hatáskörök - pártfegyelmi ügyekben, - a végrehajtó bizottság és a pártfegyelmi bizottság között rendezettek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom