Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.19.a/3)
1986-09-16
3. 1. napirendi pont. Szóbel i kiegészítés : Dr. Pusztafi elvtárs: Az elmúlt öt évben az ismertté vált bűncselekmények száma növekedett kerületünkben. A hírközlő szervek a nagyobb büncselekényekkel , rendkívüli eseményekkel foglalkoznak. Ebből következik, hogy az állampolágrokban olyan érzet alakul ki: a bűnözés megnövekedett, ma már nem lehet biztonságban élni. Nagyobb gondot kell fordítaniuk az állampolgároknak a vagyoni érkétük megóvása érdekében, mert magatástásuk bűncselekményei elkövetésére ösztönöz, pl nagy értékek gépkocsiban hagyása, stb. A társadalmi tulajdon védelmének gondjai: szemléletbeli, nem érzik gaz dáinak magukat; nem megfelelő a vagyonkezelés; a belső ellenőrzés. Nem tesznek feljelentést, a bűncselekmény külső feljelentés alapján válik ismerté. Ezért szükséges lenne: azt a vezetőt felelőssé tenni a társa dalmi tulajdon védelméért, aki a termelésért is felelelő. Nemcsak a termeléssel összefüggő feladatok végrehajtását, hanem a vagyonvédelem megóvását is számon kellene kérni a különböző beszámoltatások során. Dr. Hipp elvtárs: A jelentés előkészítésénél figyelemb e vettük - a BPEJ egész kerületre kiterjedő komplex vizsgálatianyagát és az ott megfogalmazott felada tokat. A bűncselekmények ellen nem lehet felvenni a harcot, annélkül, hogy azt ne társadalmasítsuk, ehhez pedig kell a párt, társadalmi, állami szervek segítsége. Ugyanakkor kell a központi intézkedés is, bizonyos kérdések megoldásához. Kérjük a testület tagjait, hogy a továbblépés kialakításához, az egysé ges cselekvéshez, hozzászólásaikkal segítsenek. A fiatalkorú bűnözés visszaszorításához, megelőzéséhez, az italozás, a kábítószer - már van kemény drogg is - élvezés ellen a harcot társadalmi összefogással lehet csak, mert ebben a családnak is nagy I