Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.19.a/3)
1985-07-11
.6 A körzeti pártszervezetek nélkül e jelentős munkát sem elő készíteni, sem végrehajtani nem tudtuk volna. E fórumon is kiemelten köszönet érte. A választásoknak politikai szempontból is fontos és kedvező vonása volt, hogy a hazafias népfront mozgalom a kerületünkben a korábbinál intenzivebben vett részt az előkészítésben, szer vezésben e ’ gyaránt. Nagy szerepet vállalat a jelöltek előzetes kiválasztásában, a jelölőgyülések elnökeinek felkészítésében, a gyűlések megszervezésében, az aktívák mozgósításában. Nem volt olyan a választásokkal összefüggő fontos kérdés, amelynek eldöntésében ne vettek volna részt, jelen voltak a választás minden fázisában. A KloZ-szervezetfiől sajnos ilyen fajta minősítés nem mondható el, néhány kivételtől eltekintve nem találták helyüket, kevés bé aktivizálódtak, idegen volt számukra ez a fajta munka. Az országgyűlési és tanácstagi választásokkal egyidőben a Fővárosi Bíróság népi ülnökeinek jelölésére és választására is sor került, mert az 1980-ban megválasztott népi ülnökök megbízatása most lejárt. Az 5 évvel ezelőtt megválasztott 102 népi ülnök személyi össze tétele, foglalkozási arányuk a kerületre jellemzően megfelelő volt. A korábbiakhoz viszonyítva növekedett az aktív dolgozók aránya és az igy kialakult összetételt továbbra is - a kivá lasztás, a jelölések során - biztosítani kellett. Az újra üli választásnál figyelembe kellett venni, hogy azok kerüljenek jelölésre, akik alkalmasak erre a feladatra és azok , akik már eddig is bizonyították rátermettségüket. Kerületünkben 18 vállalatnál, intézménynél és szövetkezetnél került sor népi ülnökök jelölésére. Az érintett pártszervezetek kapták feladatul a jelölés elő készítésének, lebonyolításának segítését, az ezzel járó fel adatok elvégzésének koordinálását. Május végéig helyi szak szervezeti fórumokon 104 főt fogadtak el jelöltként. A jelöl_ tek az igényeknek és követelményeknek teljesmértékben megfelel tek. A népi ülnökök megválasztására a tanács alakuló ülésén került sor. Elismerés illeti e munkáért a 18 pártszervezetet es a