Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.19.a/3)
1984-05-03
2. A kerületi szakszervezeti mozgalom jelentős tényező a politikai, társadalmi és gazdasági életben egyaránt. Tevékenysége hozzájárul ahhoz, hogy a dolgozók részéről bizalom övezze pártunk politikáját. A szakszervezeti szervek egyre több feladat- és ha táskört töltenek be. Felelőssséggel vesznek részt a poli tikai, gazdasági döntések előkészitésében, a munkahelyi feladatok kialakitásában, megismertetésében, a végrehaj tásra történő mozgósításban és az ellenőrzésben. Növeke dett a termelésért érzett felelősségük, aktívabbak a gaz daságpolitikai célok megjelölésében, az éves tervek kiala kitásában, a gazdálkodás hatékonyságának javításában. A változó körülmények azonban, ezen a területen is gyorsabb előrehaladást igényelnek, melyet még nehezen követ a moz galom. Nem megfelelő a gazdasági összefüggések széleskör ben történő megismertetésében való részvétel, a valós ér dekek feltárása, a dolgozók véleményének egyeztetése, kép viselete. Az érdekvédelmi, érdekképviseleti tevékenysége foko zatosan javul, kiszélesedik és differenciáltabbá válik. Ez a tevékenység azonban nem egyenletes, sok helyen még tapasztalható bizonytalanság, bátortalanság. Nem lépnek fel megfelelő határozottsággal az elosztásban tapasztal ható egyenlősdi gyakorlattal, a megalapozatlan követelé sekkel szemben. Előbbre lépés történt a dolgozók szociális helyze tének alakulásában, a munka- és egészségvédelemben. El mondható ez, az egyes rétegekkel való foglalkozásról is (pl: műszaki értelmiség, pályakezdők, nyugdíjasok).