Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.19.a/3)
1984-05-03
13. A szakszervezetben dolgozók körében egyértelműbbé kell tenni a párt irányítást. A munkahelyi, üzemi demokráciát szélesíteni kell. Meglévő fórumokat tartalmasabbá kell tenni. Meg kell szüntetni az átfedéseket, párhuzamosságokat és az üresjáratokat . Ezt pedig csak megfelelő tervezőmunkával lehet elérni. Ki kellene dolgozni a szakszervezetnek az érdekvédelmi feladatait a gmk-ra is, mert jelenleg e területen nincs beleszólási joguk. A Gmk-ban havonta 100- 150 órát dol goznak és nem lehet olyan szocialista embereszmény, aki látásból vakulásig dolgozik. A munkaverseny- brigádmozgalom területén akkor lehet csak eredményt elérni, ha maguk a résztvevők is akarják. Minden vállalatnak feladata, hogy a dolgozókat hatékonyab ban fog lalkoztafcsa, mert a gyáron belüli munkaerő feles leget ezzel tudja felszámolni. A KB határozat sajnos nem foglalkozik a fiatalok rétegével. Pedig erre nagy szükség lenne, mert egyre kevesebb a 30 éven alóli dolgozók száma. Nagyobb hangsúlyt kell helyezni a jövőben az erkölcsi megbecsülésre, mert többet ér egy kézfogás, mint pl: 1000,Ft. A KB határozatát, a Budapesti Pártbizottság állásfoglalá sát, a kerület feladattervét, saját feladataink kidol gozása érdekében együttes ülés keretén belül végezzük el a szakszervezettel. Koreczki elvtárs: A szakszervezet jobban segítse elő az anyagi forrás megteremtését a mozgalmi munkájából. A szakszervezet több figyelmet fordítson azokra a fiatalok ra, akik sem a pártnak, sem a KISZ-nek nem tagjai. A szakszervezeteknek nem szabad a párt irányítást úgy vennie, hogy az az önállóságukat csökkenti. A párt irányítással az önállóságuk növelését, feladataik végrehajtását segítjük, elő. Hiba ha a szakszervezet a párt irányítását a felsőbb szakszervezeti szervektől várja el, mert a helyi irányítást nem nélkülözhetik, ez mással nem helyettesíthető. i L