Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.19.a/3)
1982-11-03
íí ff 5 A kerület hajtotta végre elsőnek az egészségügy integrá cióját. Továbbra is végezze a tanács azt a jól bevált gya korlatát, hogy nem szakitja meg kapcsolatát a felnőtt be tegellátás területén kialakított. v t Az AFIT III. Vállalat 1984-től kerül a tanács felügyelete alá. Már most feladat megbeszélésekre kerülsor, hogy a határozatot megfelelően , jól , zökkenőmentesen hajthassuk végre, i Az egy nap Zuglóért mozgalmat ki kellene szélesíteni a gyárak, üzemék szocialista brigádtagjainak és a dolgozók nak bevonásával. , A tanács vezetői tegyenek meg annak érdekében mindent, hogy a szervezeti- működési korszerüsitésből adódó lehetőséget maradéktalanul kihasználják és hasznosítsák. Az előkészítő munkálatok jól haladnak. Arra kell nagy fi gyelmet fordítani, hogy a végrehajtás gyakorlata meghoz hassa a várt hatást. Ehhez nyújt segítséget a kerületi tanács vezetőinek és apparátusának, a kerületi pártbizott ság állásfoglalása. A szervezeti változást szemléleti változásnak is kell követ nie. A kerületi tanáes, hogy feladatát megfelelően tudja ellátni ahhoz szüksége volt a kerület lakóinak, és gyárai nak dolgozói által vállalt és teljesített társadalmi munka végzésre. Hogy ez a gyakorlat toábbra is megmaradjon arra van szükség, hogy a tanács apparátusa munkájában minőségi javulás álljon be. A tanács VB végezze munkáját olyan len dülettel, mint ahogyan ezt tette ebben az évben. A VB a munkavégzést ellenőrizze folyamatosan és foganasitson fe lelősségre vonást a rosszul dolgozókkal szemben. A korszerüsitésnek végső célja, hogy a lakosság közérzetét, hangulatát jó irányba befolyásolja az ügyintézés. Meg kell szüntetni a bürokratikus, személytelen munkavégzést. Nagyobb figyelmet fordítsanak a lakosság ellátására, a kö zértek nyitva tartására. A korszerüsités célját az alapszervezeteknek meg kell ér tetniük a dolgozókkal. A tanács kommunista vezetői, pártalapszervezete nagy fi gyelmet fordítson a feladatokra való felkészítésre. A tanács úgy dolgozzon, hogy a lakosságban a tulajdonosi szemlélet kialakuljon. 1983. január 1-től a közért a kerületi tanács alá tartozik. Az átszervezésre azért került sor, hogy a döntés mindig ott szülésén, ahol a legjobban ismerik a lakosság elvárását, igényét. A végrehajtás jó lebonyolításának érdekében a tanács felügyelete alá tartozó felső vezetéssel szervezze nek megbeszélést, hogy a feladatokat megfelelően lehessen koordinálni. Meg kell szüntetni azt az érzetet a kerület közit szerveknek, hogy a nagykerületek igényeit a kiskerületek kárára oldják meg. □óbban oda kell figyelnie a tanácsnak a társadalmi munkák szervezésénél az eszközök biztosítására.