Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1981-05-07

- az üzemi lapok szerkesztői a tanácsülésen részt vesznek, ezzel nagy segítséget fognak adni a VI, ötéves terv széles körű ismertetéséhez és a mozgósításhoz a végrehajtáshoz,- A főváros fejlesztésének tervét nem szabad leszűkíteni egy - egy közigazgatási területre, mert vele együtt fejlő­dik kerületünk is, mint pl: az M 3-as útépítése, stb.- A munkáslakásépitése valóban nem úgy alakult ahogyan azt mi szerettük volna, A VI, ötéves terv folyamán looo lakást épitünk a társasház épitési aktióval együtt.- A kobalt bunker építéséhez a vállalataink segítségét kér­jük.- A Kacsón P, úti száritác és mosókonyhák lakássá való átala­kításával kapcsolatban: a fővárosi tanács központilag in­tézi. Nem biztos, hogy kerületünk utalhatja ki,- A régi Zugló területén járdákat ott épitünk, ahol a lakos­ság hozzájárul társadalmi munkával. Vizet is ott vezetünk, ahol a lakók kiássák az árkot hozzá.- A tanács ülés elé cselekvési programot viszünk,- A PB tagjainak köszönöm a segitő szándékú hozzászólásait, javaslatait és a társadalmi munka felajánlásokat. összefoglaló: Szkokán elvtárs: A PB tagjai nagy felelősséggel szóltak a kerület következő öt vées fejlesztési tervéről. Különösen tették ezt azok az elvtársak: Schmidtka, Pálffy, akik munkát, személyes részt is vállaltak a terv teljesítésében. Helyes az a javaslat is, melyszerint az üzemek szocialista brigádjai a kommunista szombatok eredményeiből ajánlottak f el.- Kerületünkben befejeződtek a nagy látványos lakásépítke­zések. A tanács munkában most a fő figyelmet arra kell fordítania, hogy "otthonosabbá tegye” a lakosság számára.- Nagy eredmény, hogy az ovódai ellátás szinte megoldott, s a bölcsődei ellátás is kézzel fogható közelségben kerül. Nagy figyelmet kell ez évben arra fordítani, hogy a beter­vezett tantermek elkészüljenek. Ne kelljen nap- mint nap az iskolásokat más kerületbe szállítani. Társadalmi összefo­gással is segiteni fogjuk a rendelőintézet építését. Helyes, hogy a Fővárosi Tanács a Pascal fürdő építésére minimális programot fogadott el.- Az üzemek és a lakósok összefogásává ezután is támaszkod­hatunk. E célok olyanokmelyek megoldása közvetlen érinti a kerület lakosságát.- A PB megbizza Holl elvtársat, hogy az elhangzott javaslatokat terjessze a tanács soronkövetkező ülése elén, A PB a éerv koncepciót az összefoglalóval együtt egyhangúlag elfogadta, ellenvélemény, tartózkodás nem volt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom