Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1981-11-12

veti magát. Gyakran hangoztatjuk a vita szükséges ­ségét. Tévedni is lehet /ez azonban ne váljék sik ­ké/. Törekednünk kell arra, hogy minden felszóla ­lásnak legyen célja, méghozzá a munkát segitő cél ­ja. Néhány javaslat: : - Vita alapján kidolgozni a felddatokat, s azt ter ­jesszük a PVB, vagy a PB elé, hóváhagyásra. - üzemi pártbizottságok , alapszervezetek jövő év közepéig viszgálják meg, s alakitsák ki saját tennivalóikat, - készüljön el az apparátus szervezeti, működése szabályzata*- PB hatálytalanítsa 1978-ban e témában hozott ha­v tározatát. - Jelentésből a szelemi élet "zabolátlanságát " jel ­ző rész kerüljön át a mellékletbe. Kérdésre adott .válasz: v Szkokén elvtárs: A testület tagjai még gyakrabban vegyenek részt mun­kahelyi és lakóterületi pártrendezvényeketo , tehát a körzetekbbn is. > i A vitában részt vettek és javaslatokat tettek: Schmidtka Ferenc, Dr. Vargy Vladimir, Szabó Béla, Dr. Hipp Károly, Dr, Moll József, Schumeth János, Borszéki Gyula, Dr. Müller Pál, Maróthy László, Kovács András, Földi Ist ­ván elvtársiak: - A kerületi pártbizottság betölti vezető szerepét. - Megfelelően fejlődött az alapszervezetek felé adott információ.- Alaposabban kell az alapszervezeteket felkészíteni a tennivalókra, a végrehajtás állását, végrehajtá ­sát következetesebben kell beszámoltatni. - A pártbizottság újonnan megválasztott tagjait cso ­portosan, vagy egyénileg kellene felkészíteni a velük szembeni követelményekre, jogaikra. A pártbizottság tagjait az őket delekáló alapszer ­vezetek jobban vonjákbe a helyi feladatok végrehaj ­tásába, ezzel az informáltságukat növelni lehet, ugyanakkor a pártbizottsági üléseken az aktivitá ­suk is növekedni fog. - A pártbizottság munkamódszere, munkarendje megfelelő, változtatásra nincs szükség. - A gazdasági és társadalmi fejlődéssel együtt halad a pártmunka módszereinek változása. - A kerületi pártbizottság megfelelően szervezi, móz­­gositja a kommunistákat, dolgozókat, a kerület lakóit a kitűzött politikai célok megvalósítására, Zugló fejlesztésére. Példa erre: társadalmi összefogással megvalósított onko-radiológiai részleg megépítése, ami nemcsak Zugló ellátását biztosítja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom