Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.19.a/3)
1981-10-02
A két pártbizottsági ülés között eltelt időben a taggyű lések száma, a megjelenés és az aktivitás a korábbi évek től eltérően alakult. Júniusban két alkalommal is sor ke rült rendkívüli taggyűlésekre. Június 15-én ismertették az SZKP levelét a LEMP-hez és az MSZMP' Politikai Bizottság június 9-1 állásfoglalását. Június 22 - 25 . között pedig lezajlottak az áremelkedést ismertető taggyülések. Júliusban és augusztusban viszont a szokásosnál jóval ke vesebb taggyűlés került megtartásra részben a rendkívüli taggyűlések, részben pedig a szabadságok miatt. Ez utóbbi a megjelenésre és az aktivitásra is rányomta bé lyegét. 2. Fontosabb események: Május 8-án a Politikai Vitakör vezetőinek tartottunk mód szertani előadást. Május 18-án a Vöröskereszt XIV. kerületi szervezete a párt állami és társadalmi szervekkel együtt kerületi ünnepélyen emlékezett meg a Vöröskereszt fennállásának 100. évforduló járói. Ugyancsak májusban zajlottak le az ML Esti Középiskola év végi vizsgái. A két évfolyamon 392 fö vizsgázott. Á félévi eredményeket megtartó, illetve javitó, sikeres évet zártak a hallgatók. Május 27-én a kerületi KISZ Bizottság ülésén részt vettek a Kerületi pártbizottság titkárai és egy napirend kereté ben kötetlen beszélgetést folytattak a pártirányitás ta pasztalatairól és a KISZ Bizottság terveiről, elképzelései ről. A tanácskozás jól szolgálta a KISZ Kongresszus elő készítését, továbbá a kerületi KISZ küldöttértekezlet fel adatainak gyakorlati végrehajtása megkezdését. Május 30-án a KISZ X. Kongresszusa alkalmából a kerület ben' 300 fiatal részvételével nagygyűlést rendeztek. Részt vettek a Francia, a Finn és az Etióp Ifjúsági szervezetek küldöttségei is. Júniusban zajlottak le a pedagógus pártszervezetek beszá moló taggyűlései, amelyeken a pártértekezlet óta eltelt másfél év munkájáról adtak számot. Mindenütt megfogalmazódott, hogy a Pedagógus Pártbizottság segitő szándéka, irányitó munkája az alapszervezetekben érezteti hatását. Június 1 - 5.-ig zajlottak le a felvételi vizsgák az ML Esti Egyetem három éves tagozatán. Az év végi vizsgák is mindhárom évfolyamon rendben megtörténtek. Június 26-án ünnepélyes évzárón kapták meg a harmadévesek bizonyítvá nyaikat .