Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1981-10-02

3. 1, napirendi pont Balázs elvtárs: A kerületi pártbizottság 1978-ban tárgyalta és fogadta el a jelenleg érvényben lévő hatásköri listáját. A Központi Bizottság, Budapesti Pártbizottság állásfogla ­lását figyelembe véve tesszük meg javaslatunkat a pártbi ­zottság hatásköri listájának módosítására. Budapesti pártbizottság javaslata, hogy a legfontosabb funkciókat tartsa meg a párt bizottság hatáskörébe, hogy a káderekkel folyamatosan lehessen foglalkozni, megfelelő ­en lehessen foglalkozni nevelésükkel, képzésükkel, tovább ­képzésükkel, minősítésükkel, minősítés kiegészítéssel. Növeljük a pártalapszervezetek felelősségét azzal, hogy a hatásköröket leadjuk, véleményüket meghallgatjuk, dönté ­sük előtt információt gyűjtünk. Véleményünk, hogy ott kell dönteni ahol a legjobban ismerik a kádereket. A kerületi párt- végrehajtó bizottság a hatásköri lista előzetesét megtárgyalta. Az itt elhangzott vélemények: - káderkérdés hatalom kérdése; - saját politikai és tár ­sadalmi viszonyainkból kiindulva kell dönteni; - növelni kell a kádermunka demokratizmusát; - az alapszervezete ­ket fel kell késziteni a leadott hatáskörökből adódó feladatok végzésére; - a hatáskörök leadásánál mérlegel ­ni kell: a konszolidált, stabil belpolitikai helyzet mel ­lett társadalmunkat, pártot ért nemzetközi életből szár ­mazó hatásokat, mivel nem dolgozunk laboratóriumi körül ­mények között. Javaslat módosításra: PB és PVB hatáskörben marad: melléklet: t öm®gszervezeti funkció : munkásőrség' '- 3. század parancsnoka, 3. század. 3. szakaszának parancsnoka; 3. század 4. szakaszának parancsnoka gazdasági, kulturális, oktatási funkció; Fővárosi Növény- és állatkert főigazgatója, GTI igazgatója; MTA KUTESZ igazgatója; MÜKI igazgatója; VBKM Világítástechnikai Gyár igazgatója; MÁV Rákosrendező Körzeti Főnökség főnöke. 1, fejezet: é pártbizottság megbizza a párt- végrehajtó bizottságot, a testület titkárait a hatáskörből adódó feladatok ellátásával, II. fejezet : - a kerületi pártbizottság első titkárát /Budapesti Pártbizottság , Központi Bizottság Titkársága, Osztálya előzetes jóvóhagyási jogkör/ la, pont - KISZ kerületi Bizottságának titkára.lb. pont javítását kérjükk 2, pont: KISZ XIV. kerületi Bizottság titkára /2 fő/ ki ­maradna, mivel politikai munkatársi funkcióban vannak. 6. pontnál kimaradt: a XIV. kerületi Népi Ellenőrzési Bizottság névsorának véleményezése megválasztás előtt. Záradéknál lemaradt a határidő és a felelős: 1, gondolat jel: 1981. XII. 31. PTO. 2. ” " : 1981. XII. 31. pártbizottság titkárai A Pártbizottság a hatásköri lista módosítását egyhangúlag el ­fogadta, ellenvélemény, tartózkodás, más javaslat nem volt e kérdést nem tettek fel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom