Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.19.a/3)
1978-03-09
•? o Az irányítás elsősorban elvi- politikai eszközökkel, nevelő, felvilágosító, meggyőző munkával való sul meg. Sem a pártbizottság, sem az apparátusa nem ” telep szik” rá a tömegszervezetekre, mozgalmakra. A határozatok végrehajtásához megfelelő önállóságot kapnak, figyelembe véve a helyi sajátosságokat, körülményeket az adott lehető ségeket. A pártbizottság titkárai és munkatársai a tömegszervezetek testületi ülésen a tárgyalt témáktól függő en részt vesznek és képviselik a pártbizottság álláspontját a napirendek tárgyalásában és lehetőséget teremtenek a köl csönös információ cserére is. Nagyon jó módszernek Ítélik, hogy a szakszer vezeti választásokat követően a pártbizottság szakszervezeti kommunista aktívát hivott össze és itt értékelte a válasz tás tapasztalatait és a vonatkozó határozatok értelmében jelölte meg a legfontosabb kerületi tennivalókat. Ez segí tette az egységes értelmezést a helyi feladatok, kijelölésé ben és a végrehajtás megszervezésében. A KISZ kerületi Bizottságnak, munkájához és az ifjúságpolitikai határozat végrehajtásának kerületi meg ítéléséhez sok segítséget adott az e témákban tartott párt és KISZ vezető testületek ülései, valamint a KISZ vezető képző táboraiban az előadások és konzultációk. A kerület állami vezetői aktívan részt vesznek a pártbizottság munkájában és időszakonként beszá molnak tevékenységükről a párthatározatok végrehajtásának helyzetéről, az általuk vezetett állami szerveknél. Rend szeresen tájékoztatják a pártbizottság titkárait a munka területükön levő jelentősebb ügyekről.