Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.19.a/3)
1975-01-10
r ~i- 39 -Látható, hogy 71-72-ben az uj tagok szociális összetétele nem fe lelt meg a X, Kongresszus célkitűzéseinek, A Központi Bizottság 1972 novemberi határozatai és az ezt követő Politikai Bizottsági határozat kedvező változást eredményezett Zuglóban is, A kerületi PB e határozatokat a pártmunka minden szintjén alaposan fel dolgozta s azokkal a kommunisták egyetértenek, végrehajtásukat biztosítják. A 30 évnél fiatalabbak 8 %-os, a munkások 27 %-os aránya a kev rületi pártszervezetekben ugyan kedvezőtlen, tartósan el nem fogadható Tovább kell erősíteni azt a követelményt, hogy a párt szervezetek tudatosan válasszák ki és neveljék uj tagjaikat,, kon r centrálják e munkát a fiatalabb korosztályra, elsősorban a munkásifjuságra, jobban mozgósítva ebben az irányban a KISZ szer vezeteket is, A Politikai Bizottság felhívta a pártszervezeteket a fegyelem szilárdítására, a párttagokkal szemben támasztott követelmények fokozására. Ezzel a kerületi párttagságunk túlnyomó többsége egyetért s bizonyos kedvező változások az utóbbi időben tapasztalhatók is. A pártszervezetek alaposabban foglalkoznak a pártmegbizatásokkal és ellenőrzésükkel, kedvező tapasztalatok jellemzik a vezetőségválasztó taggyűlések előkészítését és lefolyását is. Ennek ellenére azonban úgy látjuk, hogy az egészséges öntisztulás irányában pártszervezeteinkben fordulat, még nem következett be A kitűzött célok eléréséig további erőfeszítések szükségesek. *í, A pártbüntetések száma a beszámolási időszakban, de főként 1973-74-ben jelentősen, 64 %-kal nőtt, ezen belül a vezető beosztásúak körében 72 %-kal. 288 pártfegyelmi határozatot hoztak, ebből 28 % ot. a kizárások tettek ki » A megalapozott tagfelvétel az egyik fontos előfeltétele a fegyelem erősitésének, az erkölcsi-politikai követelmények érvény re juttatásának. Javulás e vonatkozásban is mutatkozik, de előfordul még, hogy felvételre javasolnak a párttagságra alkalmatlan dolgozókat. Elmulasztják a szükséges információk beszerzését, és elemzését, s az ilyen eseteket rendszerint nem követi megfelelő felelősségrevonás. A vizsgált időszakban több a pártfegyelmet sértő magatartás és vétség mint a pártfegyelmi ügy. A pártszervezetek egy része nem vizsgálja alaposan a tagság erkölcsi politikai helyzetét, indokolt esetben sem kezdeményez fegyelmi eljárást, főleg vezető beosztá____________w_ _____ L_____________j