Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.19.a/3)
1974-11-08
r n- 6 -- Indokoltan merült fel amink szükséglete, hogy növelni kellene a lakóház fe'Aujitási alapot, mivel a kerület lakóépületei igen elavultak, s igy egyre növekszik a felújítási alap óa a felújítási lehetőségek közötti feszültség, Annak ellenére, hogy elismerjük ennek az igóny■ ? nek jogosultságát, mégis azt kell javasolnunk, hogy a. felújítási alap növelését ne tiizzük 'sálul, mivel ennek reális alapja nincs, A következő ötéves tervben is csak l,c %-os amortizációs kulccsal lehet reálisan számolni.- Többen kifogásolták, hogy a központi és helyi forrásokat miért választottuk szét a tervkoncepcióban. Mint ahogy ezt q viták során is elmondottuk, úgy ismételten le kell szögeznünk, hogy a két forrás együttes feltüntetése több okból sem indokolt, Ezek: - a központi források felett nem a kerületi Tanács rendelkezik, igy az ezzel kapcsolatos tervek kialakításában és kivitelezésében csak közvetetten vesz részt és tud befolyást gyakorolni, ’ - a két forrás együttes feltüntetése nem adna reális képet a kerületi Tanács valóságos fejlesztési koncepcióiról. A fentiekben vázolt vitatott kérdésekkel és az azokkal kapcsolatos állásfoglalásokkal kívántuk kiegészíteni a beterjesztett tervkoncepciónkat, az a szándék vezetett bennünket ezzel, hogy elősegítsük az ismeretek bővítését, a Pártbizottság állásfoglalásának kialakítását. A Pártbizottság állásfoglalásának, illetve határozatának figyelembe vételével!ogjuk Zugló V.Ötéves várospolitikai tervét elkészíteni. Budapest. 1974, október 30. Készítette: .IIoll József., pk. L^tta: , Szóvá Béla, w1.;. ált.elnökhelyettes. tanácselnök L______r-_____J