Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.19.a/3)
1970-05-12
’ . - 5 -# Beszélünk arról, hogy a világban a nevelés és oktatás válságban van , ■ , bizonyos vonatkozásban ez nálunk is megtalálható. A kapott információs anyag továbbadása, i azolása, bemutatása nem biztosított. Állandó rétegeződés rakódik le a tananyagra, ennek következménye a kisipari oktatás. A.j iskola és üzem kö ;ött tul nagy a határvonal, az iskolában az ember minden megmozdulását* osztályozzák, ez nincs az életben, ez az egyik alapja a szocialista tanár és diák viszonyának is. A középiskolák KISZ, munkájával foglalkozva elmondja, hogy rövid ideig van az iskolában a fiatal, mire megtanul dolgozni, addigra már el is hagyja az iskolát. A másik probléma, hogy nem lehet a 16 évesek vezetését 16 évesre bizni teljes mé rtékig. Végezetül elmondja, hogy egyetlen felnőtt kommunista munkaköréből sem hiányozhat az ifjúság nevelése, de ugyanígy feladata minden vezetőnek. Steiner el.'társ: <*** Hozzászólását két főtéma köré csoportosít ja: Azokra a dolgokra, amelyekkel a KISZ, foglalkozik, de nem neki kellene, vagyis nem . igy kellene vele foglalkozni, azokra a dolgokra, amikkel nem foglalkozik a KISZ, de nagyon kellene, hogy foglalkozzék vele. Továbbiakban a feladatok végrehajtásában a differenciáltabb munkavégzés fontosságát hangsúlyozza. A középiskolások mozgósításával foglalkozik, amelynek jelenlegi megoldása nem jó és nem is hasznos. Továbbiakban a KISZ. Üzemi szervezeteinek életével foglalkozik, itt említi meg, hogy helyes és igen fontos lenne a KISZ, titkárok részvétele a pártvezetőségi üléseken, mert ott vezetést, döntést és elemzést tanulhatnak a KISZ, vezetők. Zathureczki elvtárs: A KB. határozat végrehajtásának módjával foglalkozik. Egyes kérdésekben meg kell változtatni az eddigi szemléletet és gyakorlatot, ezzel együtt természetesen az állami szervek gyakorlatának megváltoztatására is szükség van. Konkrét feladatok kidolgozása szükséges, melyeknek végrehajtása éveket is igénybe vesz. A feladatok végrehajtásánál figyelembe kell verni a munkás ifjúság, a tanuló ifjúság és a lakótelepi ifjúság helyzetét. A lakóterületi ifjúsággal való foglalkozás kérdésének megoldása a legnehezebb. Tudomásul kell venni, hogy a lakóterületen folyik ifjúsági élet, de ennek irányításában rész»t kell vennie A maglévő létesítményeket is be kell kapc©lni ebbe a munkába, lakótelepi problémák megoldásában az üzemeknek is részt kell vállalni. Változtatni kell a körzeti pártszervek eddig alkalmazott felfogásán. A.pártszervek 1elanata arról gondoskodni, hogy az ifjúságpolitika megfelelő helyet kapjon, a feladatok kimunkálása pedig a kerületi KISZ. Bizottság és a Tanács eeladata. Az 1971 évi ieladatok megoldásába már be kell vonni a fiatalokat. A beterjesztett feladattervet a célnak megfelelőnek tartja, ennek alapján lehetséges a feladatok kidolgozása. Az anyag átfogó, erre azonban a továbbiakban már nem kell törekedni, a feladatokat konkrétan kell meghatározni. U----------- _i