Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1968-04-12

r n-14-Ez elsősorban a vezetésben kell, hogy kifejezésre jusson, hozzáteszem, hogy emellett látni, hogy egy sor kezdeménye­zéseik vannak itt is. Tehát a párt irányítása rajtuk keresz­tiig érvényesül és elsősorban ők felelősek mindazért, ami a tanácsban történik, azt kell, hogy érezzék. A másik vitatott dolog, a szocialista demokratizmus kérdése. A mi tanácsi, állami munkánkban van ennek szélsőséges vetülete is. S a jövőt illetően nagyon szeretnék óvni a helytelen úttól mindenkit. A közügyek területén a demokratizmusnak két fő for­mája van, az egyik a Vezető testület szerepében jut kifejezésre, annak döntései, hogy érdemben döntsön a legfontosabb ügyekben. A másik, az, hogy az ellenőrzés- a tanács munkája mellett- és a felelősség érvényre jutása biztosított legyen a legfőbb tes- i tület és a tömegek által. Mindkét funkciója azt kell, hogy szol­gálja, akár közvetlen, akár közvetett módon érvényesül, hogy minél inkább kielégítse a kerület lakosságának az érdekeit, a legfontosabb kérdésekben. Az igazi demokratizmus abban kell, hogy megnyilvánuljon, hogy egyre fokozottabban, egyre jobban hatékonyabban, eredményesebben elégíti ki a kerület lakossá- o gának igényeit és érdekeit. Közigazgatási szempontból, terü­letfejlesztési, kommunális, egészségügyi stb. szempontból. Ha ezt elfogadom fő funkciójának, akkor a lakosság, ha nem érzi, hogy problémái meghallgatásra találnak mindegy, hogy közvetlen, vagy közvetett módon jut el a tanácshoz, a lényeg számára az, hogy észrevételre, meghallgatásra találjon és megoldást nyer­jen. Neki ez a fontos, nem a formája, semaz, hogy 190 tanács­tag, vagy 130 tanácstag van-e, vagy 9 bizottság van- e vagy csak 3. A lényeg az, hogy a vezető testület, plusz az apparátus, a VB vezető szerepével maximálisan elégítse ki az idényeket. Ennek fő módszere, az szolgálja ennek a tanács munkájának meg­javítása minden szinten. A testület szintjén, a Vezetés közvet-1 len szintjén és az apparátus szintjén. Az apparátus, a vezetés mindenre reagáljon. A demokratizmus fejlesztése azt hiszem, ezt kívánja. Ha megjavul a munka, ha élni fog a további lehe­tőséggel a lakosság, annál inkább fogja támogatni és annál inkább ismeri el a szocialista demokrácia helyi megnyilvánu­lásait. Itt kell még előbbre menni, azzal együtt, hogy fejlő­dés van. A vezetés testületé jó színvonalú. Az apparátus ja­­vitása szükséges. A következetes végrehajtása a káder-fejlesz­tési tervnek. Tettek lépést, de még mindig bátortalanok, még mindig inkább az apparátus egyes tagjaival szemben akarnak jó emberek lenni, mint inkább a lakossággal szemben. Azt kell megérteni a tanács vezetőinek, rendelkezhetnek bármilyen képes­séggel, ha nincs megfelelő apparátusuk, ssasssax«n2sns==^ akkor a vezető testület határozatait nem tudja a gyakorlat­ba átültetni, akkor nemtudnak eredményt elérni. Mondom tettek már lépéseket előre abból a szempontból, hogy politikailag is erősítsék és minőségi cseréket ahol kell, Időben alkalmazza­nak, ezt kell tovább vinni. Ez az elsődleges dolog, itt javí­tani és akkor a demokratizmus is érvényesülni fog. Ez meg­követeli a tanács vezetésében is és ez kimaradt a mostani ta­nács anyagából is. Azt mondjuk, tudományosabb alapokra kell helyezni a tanácsok munkáját és a tudományok különböző ágait be kell vonni. Kezdve a szociológiai elemzéstől a pszihológiai elemzésig. S erre képessé kell tenni az apparátust. Ez az állami vonalon is ma már egyre fontosabb követelmény. Lr-----

Next

/
Oldalképek
Tartalom