Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1966-08-18

r n- 6 -A hazafias nevelésünknek az érzelmi alapozását kell a jövőben sokkal erőteljesebbé tenni és ezáltal megszüntetni azt a fel­fogást, amely ma a legnagyobb veszélyként jelentkezik a haza­fias nevelésnek, annak hangoztatása, hogy "ott a hazára, ahol jobban élek". A kinai kérdést illetően - mondja Mezei elvtárs - nem tartanám szerencsésnek, hogy most mi élezzük ezt a vitát. Azt hiszem, a párttagságunk a^zzal egyetért, hogy az egységet akarjuk, azt han­goztatjuk és mértéktartóbb hangot ütünk meg, ezzel is az egysé­get akarjuk előbbre vinni. Az irányelvekkel általában egyetértek, az abban kifejtett poli­tikával egyetértek - mondja Mezei elvtárs,. - de úgy hiszem, hogy a megfogalmazásában, a helyzetkép megrajzolásában.az élet bonyolultságát jobban kellene követni, és.ennek alapján diffe­renciáltabban megfogalmazni, éppen meglévő határozataink végre­hajtása végett. Rózsavölgyi elvtárs: Általában elfogadhatónál; tartja mindazokat, amik az-irányelvek­ben és a szervezeti szabályzatban szerepelnek. Elgondolkoztatónak tartja, hogy bizonyos vitatott kérdések hosszú idő után is napirenden maradnák, vagy visszatérnek. Konkrót abb an:- a szocialista tábor egységének a kérdése;- a KGST problémája. Voltunk már olyan helyzetben,- mondja a továbbiakban Rózsavölgyi elvtárs, - hogy azt mondtuk: minden rendben van, ugyanakkor le­lassult a fejlődés, utána két évvel - helyesen - jött egy hatá­rozat, hogy az uj gazdasági mechanizmusra kell rátérni, mert a jelenlegi keretek nem szolgálják megfelelően a fejlődést. Sokszor szó esett a funkcióba állításról is, másfél év múlva megjelent .a határozat, hogy itt problémák vannak. Én veszélyes- _ hek tartom ilyen tárgyalásban,- mondja, -azért, mert a kérdés ~ egyik része igaz, és ami gyakrabban előforduló, az inkább tipi­kus, a másik része, hogy az ellenkezőjét is tapasztaljuk, ez ritka, ez nem tipikus. Ha egy tipikust egy ritka egyedivel állítunk szembe, alkalmas arra, hogy megkeverje az elvtársain­kat. Érzékeltetni kellene fogáímazásbelilcg a kettő közötti nagy különbséget, mert, a kommunisták részére élő és húsbavágó kérdést jelent. /Irányelvek 56.pont második bekezdése./ A,párt vezető szerepével kapcsolatban: A 52.pontban a fogalma­zás úgy szól: "A párt vezető szerepe úgy-érvényesül, hogy a marxizmus-leninizmus eszméi alapján a munkásosztály, a dolgozó nép érdekeit szolgáló politikát folytat ós -e politika megvaló­sítását igényli a proletárdiktatúra valamennyi 1 szervétől." Ez az "igényli" szó nem tetszik, - mondja Rózsavölgyi elvtárs. Valahogy úgy kellene fogalmaznunk, hogy a párt vezető szerepe a párt politikájának megvaléöltása mértékében érvényesül,s ez messze nem azonos azzal, hogy a párt vezető szerepe politiká­jában érvényesül. Ha nehézségeink sokasodtak, egy bizonyos idő­ben, akkor azért sokasodtak, mert a párt vezető szerepe eseten­ként politikájánál; végrehajtásában torzulások következtek be. Rózsavölgyi elvtárs ezután példákat -mond arra, hogy bár az egyik szerv csökkenti az adatszolgáltatást, a másik viszont növeli; alkatrészhiány - raktárfelesleg. k------ — -J

Next

/
Oldalképek
Tartalom